Élő Kolozsvári Rádió

Az úzvölgyi katonai temetőről és az új közigazgatási törvényről tárgyalt a magyar és a román külügyminiszter

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Teodor Meleșcanu román külügyminiszterrel tárgyalt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet informális külügyminiszteri találkozójának alkalmával a szlovákiai Csorba-tó mellett.

A magyar minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter megerősítette, hogy Magyarország továbbra is arra törekedne, hogy a két ország kapcsolatrendszere visszatérjen a kölcsönös tisztelet és a pozitív dinamika talajára. A magyar külügyminiszter román kollégája segítségét kérte abban, hogy az úzvölgyi katonai temetőről szóló szakértői egyeztetések folytatódjanak, és még júliusban kerüljön sor a két szakértői csapat helyszíni szemléjére a temetőben. A nemrégiben elfogadott új közigazgatási törvénnyel kapcsolatban Szijjártó Péter arra kérte a román külügyminisztert, hogy a törvénybe kerüljön vissza az erdélyi és székelyföldi magyaroknak az a korábbi szerzett joga, hogy ha 20 százalék alá csökken egy adott területen a kisebbségi arány, akkor is illessék meg az anyanyelvi használati jogok a kisebbséget.

A román külügyminisztérium közölte, hogy Teodor Meleşcanu külügyminiszter kedden arra kérte magyar hivatali kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy a budapesti hivatalosságok visszafogottságról” tegyenek bizonyságot nyilatkozataik során, ugyanis az utóbbi időben a magyar-román párbeszédet mesterséges módon feszültté tették – közölte a román külügyminisztérium.Teodor Meleşcanu kifejtette, hogy minden helyzetben csakis a nyílt és pragmatikus, az európai, euroatlanti értékekkel, valamint a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerséggel összhangban levő kommunikáció vezethet megoldáshoz – a román külügyi tárca közleménye szerint.

MTI, Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2019 július 10, 14:26

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget