Élő Kolozsvári Rádió

Hetedhét tavon át a Yuppi-táborért

Hét romániai tavat úszik át a kolozsvári Szénási Zoltán és Katona Alpár, a Yuppi-táborozók javára.

Szénási Zsolt és Katona Alpár a csúcson, 2016-ban is a Yuppiért 🙂 – fotó yuppicamp.ro

A rákbeteg, diabéteszes vagy autoimmun betegségben szenvedő gyerekeknek, serdülőknek szervezett hagyományos Yuppi-tábor színhelye a Maros megyei Sályi.
A táborozók lovagolnak, másznak, eveznek, íjász-, kézimunka-, fényképész- és színházi foglalatosságokon vesznek részt. A tavalyi Yuppi-tábor 153 különböző nemzetiségű résztvevővel zajlott, az ország minden tájáról, a gyerekeknek 158 önkéntes viselte gondját. A Yuppi 54 szakorvossal működik együtt.

Szénási Zoltán és Katona Alpár a Tárnica-, a Bélesi-, a Dragán-, a Vidraru-, a Zetelaki- és a Colibița, illetve egy még titokban tartott, meglepetés-tavat fog átúszni. Akciójukkal 49.000 lej összegyűjtését célozzák, az adományokat jogi és terméseztes személyektől egyaránt várják. A cégek úgymond “tóátúszást vásárolhatnak”. Három kolozsvári vállalkozás már jelezte részvételét: a Halcyon Mobile, a Nexxon és a Flower Solutions-ról van szó. Az utóbbi a Tárnicai-tó átúszását támogatja. Idén a természetes személyek rögzített összeggel is hozzájárulhatnak a Yuppi-tábor lebonyolításához: 25, 50 illetve 100 lejjel vásárolva meg úgymond 100 m, 200 vagy 400 m-nyi táv átúszását.

forrás: actualdecluj.ro

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2019 június 23, 11:24

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 18:59

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan

Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt, a Népi Mozgalom Párt elnökét bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő. Nicușor Dan...

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre