Élő Kolozsvári Rádió

A magyar politikatörténet jogtalanul elfelejtett pártja

„Mindent Erdélyért!” Az Erdélyi Párt története 1940 és 1944 között címmel jelent meg Murádin János Kristóf új könyve, amelyet szerdán este mutattak be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán.

A kötet a második bécsi döntés után Magyarországhoz visszakerült, Észak-Erdélyben domináns szerepet betöltő magyar politikai alakulat, az Erdélyi Párt történetét dolgozza fel. Alig négyéves működésével az Erdélyi Párt a magyar politikatörténetben csak rövid intermezzónak tekinthető. Mégis igen nagy jelentősége van, a két világháború közötti erdélyi magyar politikai szervezetek utódjaként átmentette az 1940 és 1944 közötti „kis magyar világba” azok szellemiségét, és hidat képezett közöttük, valamint a második világháború utáni rövid demokratikus útkeresések politikai szerveződései között. Az Erdélyi Párt a maga korában nemzeti alapon példátlan módon összefogta az erdélyi magyarságot. A kommunista rendszer évtizedei alatt ezért felejtésre volt kárhoztatva. Nem csoda hát, hogy napjainkra szinte teljesen ki is törlődött a kollektív történelmi emlékezetből. E könyv arra tesz kísérletet, hogy visszaemelje az Erdélyi Pártot az őt megillető helyre Erdély magyar politikatörténetében. Olvasmányos jellegéből adódóan a kötet nemcsak a történész szakma képviselőinek szól, hanem a téma iránt nyitott olvasónak is, aki egy évtizedeken át kötelező elhallgatásra ítélt történet megismerésére vállalkozik. Összeállításunkban előbb a szerzőt Murádin János Kristófot hallják, majd a Csapody Miklóssal a kötet lektorával készült interjú következik.

Riporter: László Tibor

Fotó. Horváth László

Szerkesztő: kristalybea, 2019 május 24, 16:05 / actualizat: 2019 május 26, 22:40

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára