Élő Kolozsvári Rádió

Roma Világnap

Április 8. a Romák Világnapja.

Ehhez kötődve mától, április 6-tól április 14-ig változatos rendezvényekre kerül sor Kolozs megyében is.
Ma a tordai régi ortodox templomban tartanak kétnyelvű – román és roma – istentiszteletet, az első Kolozs megyei roma pópa részvételével. Ezt megemlékezés követi az Auschwitz- Birkenau megsemmisítő tábor és a Dnyeszteren túli lágerek áldozatairól.

Hétfőn délután 3 és 6 óra között a kolozsvári Eroilor (Deák Ferenc) utcában, a Diákművelődési Ház, illetve a Mátyás szülőház előtt és a Főtéren lesznek flashmob típusú akciók roma zenészek és táncosok fellépésével.

videofelvételünk a 2015-ös So Keres Europa – Mi újság Európa? kolozsvári romafesztiválon készült

Ugyancsak hétfőn, a Hașdeu/ Kőkert egyetemi campusban vetítik le Emir Kusturica Macska-jaj – szerbül: Crna mačka, beli mačor – című filmjét, majd kerekasztal következik roma kultúra és hagyományok témában.

A kolozsvári Octavian Goga Megyei Könyvtár előcsarnokában hétfőtől vasárnapig könyv- és fényképkiállítás lesz roma kultúra, népszokások, történelem és életmód témában. Ennek teljes időtartama alatt vetítik a roma kézműves mesterségeket bemutató dokumentumfilmet.

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2019 április 6, 14:30

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 18:59

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan

Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt, a Népi Mozgalom Párt elnökét bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő. Nicușor Dan...

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre