Listen Live Kolozsvári Rádió

Meghosszabbítják az egységes adónyilatkozat leadási határidejét

Meghosszabbítják az egységes adónyilatkozat leadási határidejét

Articol editat de kristalybea, 12 március 2019, 17:49

A kormány kedden elfogad egy jogszabályt, amelynek értelmében március 15-e helyett július 31-ig lehet leadni a magánszemélyek jövedelmi adójáról és társadalombiztosítási hozzájárulásáról szóló egységes nyilatkozatot – jelentette be a kormányülés elején Viorica Dăncilă miniszterelnök.

Mindazok, akik 2019. július 31-ig a teljes adóösszeget befizetik, 5 százalék kedvezményt kapnak. Ugyaneddig a határidőig lehet rendelkezni az adó 2, illetve 3 és fél százalékáról is – tette hozzá a kormányfő.

Az intézkedéssel az elektronikus rendszer blokkolását szeretnék elkerülni, ugyanis idéntől kizárólag online lehet benyújtani az említett nyilatkozatokat a privát virtuális téren, azaz SPV keresztül.

Agerpres 

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett