Élő Kolozsvári Rádió

Állami költségvetés az alkotmánybíróság előtt

Március 6-án tárgyalja az Alkotmánybíróság Klaus Iohannis államelnök óvását, amelyet a költségvetési törvény ellen nyújtott be.

Az államfő úgy véli, a 2019-es állami költségvetésről szóló jogszabály több pontban is alaptörvénybe ütközik.
A Nemzeti Liberális Párt üdvözölte az államfőnek azt a döntését, hogy az Alkotmánybíróságon támadta meg a költségvetési törvényt. Ludovic Orban pártelnök azt mondta, a liberálisok már a vita alatt is jelezték, hogy ez egy, mint mondta hazug, hamis alapokon álló költségvetés, és figyelmeztettek arra, hogy összeállításánál nem tartották be a vonatkozó törvényeket.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a hétvégén Kolozsváron kifejtette, az államfőnek alkotmányos joga, hogy bármilyen, Parlament által megszavazott jogszabályt megtámadjon az Alkotmánybíróságon. Ez akkor is előfordulhatott volna, ha a kormány novemberben terjeszti elő a büdzsét, csak akkor lett volna rá idő. A késés nem most kezdődött – tette hozzá a szövetségi elnök. Szerinte a büdzsé késése elsősorban a beruházások területén okoz majd fennakadásokat.
A nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt szerint Klaus Iohannis államfő akadályozza a gyermeknevelési pótlék növelésére irányuló intézkedést azzal, hogy megtámadta az Alkotmánybíróságon a költségvetési törvényt.
A kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének elnöke, Călin Popescu Tăriceanu  szenátusi elnök szerint alkalmatlan és indokolatlan az államfő döntése, miszerint alkotmányossági kifogást emel a költségvetési törvény ellen. Úgy vélte, az államfő a kormány tevékenységének folyamatos akadályozását választotta politizálási formaként. Călin Popescu Tăriceanu azt mondta, nem tökéletes a költségvetés, de számos nagyon fontos intézkedést tartalmaz, és sok jelentős projektre irányoz elő pénzalapot.

Agerpres

Articol editat de bardosmaria, 24 február 2019, 12:32 / actualizat: 25 február 2019, 10:03

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak