Élő Kolozsvári Rádió

Bemutatkozó büdzsé

Az idei költségvetés 1.022 milliárd lejes nemzeti össztermékre (GDP) épül, ami 5,5%-os növekedést jelent 2018-hoz képest.

Az éves inflációs ráta 2,8%, az államháztartás GDP-arányos hiánya 2,55% – közölte tegnap késő este a pénzügyminisztérium.
A havi átlagos nettó bér a tavalyi 2.685 lejről 3.085 lejre nő, a foglalkoztatottak száma pedig eléri a 6,655 milliót, a tavalyi 6,525 millióhoz képest – derül ki a Pénzügyminisztérium által tegnap későn este közzétett összesítéséből.
A pénzügyminisztérium szerint az idei költségvetés legfontosabb céljai a közberuházások, az oktatás és az egészségügy.
Beruházásokra 46,8 milliárd lejt (a GDP 4,57%-át) fordítanak, ami a brutto hazai termék 4,57%-ának felel meg, ez 12,5 milliárd lejjel több, mint tavaly volt.
Az államadóssággal kapcsolatos kamatkiadásokat 13,5 milliárd lejre, azaz a GDP 1,3%-ra becsülik, ez 0,1 százalékponttal kevesebb, mint 2018-ban volt.

Idén 5 milliárd lejjel több jut az egészségügynek.
1,18 milliárd lejt fordítnak berendezésekre és kórházi felszerelésekre.
Az oktatás 9,8 milliárd lejjel kap többet mint tavaly, ez 47%-os bővülést jelent, ami fedezi a bérnövekedéseket. Kétmilliárd lej jut beruházásokra, modern eszközök, okostáblák vásárlására. 1,1 milliárd lejből új programot indítnak, amelyből tanfelszerelést biztosítanak az óvodákban és iskolákban.

Az államadósság GDP-hez viszonyított arányát idén 35,3%-ra becsülik, ami enyhe emelkedést jelent a 2018 végén becsült 34,9%-hoz képest.
A pénzügyminisztérium szerint középtávon a GDP-arányos államadóság nem haladja meg 40%-ot, ami bőven alatta van a Maastrichti Szerződésben rögzített 60%-os plafonnak.
A 2019-es költségvetés 2%-át, a NATO-partnereknek tett vállalásnak megfelelően védelmi kiadásokra fordítják.

A költségvetésben elkülönítették a nyugdíjak szeptembertől esedékes, 15%-os növeléséhez szükséges összeget. A társadalombiztosítás költségvetéséből 8,6 millió lejt utalnak át a nyugdíjrendszer második pillérébe.
A pénzügyminisztérium tegnap este tette közzé az idei költségvetés makrogazdasági mutatóit.

Rekordösszeget, 46,6 milliárd lejt utalnak az idei állami költségvetésből a helyi költségvetéseknek – írja a pénzügyminisztérium által közétett jelentésben.
Ez 22,4%-kal több mint 2018-ban és a helyi költségvetések összbevételének 60,5%-át teszi ki.
Az áfa-begyűjtésből 11,1 milliárd lejt fordítanak a helyi költségvetések kiegyensúlyozására, 5,4 milliárd lejjel, azaz 95%-kal többet, mint tavaly. Ez hozzáadódik a területi közigazgatási egységek saját bevételéhez, a 2018-as év végén megmaradt többlethez (ezek összértéke 13,1 milliárd lej), illetve az áfa-visszaosztásból befolyó összeghez (2,3 milliárd lej).

A begyűjtött jövedelmi adó 100%-ban a helyi költségvetés bevételét képezi, ez 22,2 milliárd lej, a tavalyi 15 milliárd lejhez képest.
A gyermekjogvédelemmel és a fogyatékkal élő személyekhez kötődő összes költségre, illetve a nem egyházi személyekhez kötődő kiadásokra 6,3 milliárd lejt kapnak az önkormányzatok.

Agerpres

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2019 február 1, 12:39 / actualizat: 2019 február 2, 7:55

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók