Élő Kolozsvári Rádió

Beszállna a turizmusba a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium

Gazdasági tevékenységbe fogna a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium mellett működő alapítvány.

Ezért megvásárolnának egy olyan ingatlant, amely a kollégium szomszédságában található, és alkalmas lenne a gazdasági tevékenység beindítására. A telek megvásárlására adományokat gyűjtenek.
„ Úgy gondoljuk, hogy a turizmus lesz az, amely Enyedet kimozdíthatja arról a holtpontról, ahová került, miután a hatalmas fémmegmunkáló ipar megszűnt. A turizmusban látjuk a jövőjét ennek a vidéknek.” –mondta Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója.
A szakoktatásban is a turisztikai szakirányt próbálják meg fejleszteni, ezért látogatói központot hoznának létre. Ezáltal jövedelemre tennének szert, amely majd visszafordítható lesz a diákok támogatására, ugyanakkor gyakorlati helyszínként működne a szakiskolások számára.
120 000 euróra lenne szükségük a telek megvásárlására, ahol a majdani látogatói központ létesülne. Első körben a Keresztszülői programban részt vevő támogatókat, és a kollégiumban tanuló gyerekek szüleit kérték fel az adományozásra, bízva abban, hogy mások is beszállnak majd, és lehetővé válik az önállósodáshoz vezető út első szakasza.
Adományozni az alábbi honlapon is lehet.

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2019 január 25, 15:37

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók