Listen Live Kolozsvári Rádió

Erdélyi magyar alkotta meg Románia címerét

Foto: Kovászna Megye Tanácsa

Erdélyi magyar alkotta meg Románia címerét

Articol editat de bardosmaria, 15 december 2018, 13:28 / actualizat: 16 december 2018, 11:04

Keöpeczi Sebestyén József, erdélyi címerművész 1919-1940 között lakott Köpecen, ez egybeesik legtermékenyebb időszakával is, legyen szó heraldikai vagy műemlékvédelmi tevékenységéről.

Foto: Kovászna Megye Tanácsa

Foto: Kovászna Megye Tanácsa

A konferencia házigazdája Szekeres Attila István, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke, a Nemzetközi Címertani Akadémia levelező tagja volt, aki megnyitóbeszédében elmondta, az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések nyomán megnagyobbodott Románia a szimbólumok terén is igyekezett ezt a tényt rögzíteni, így bővítette címerét. Az új címer megalkotásához bizottságot állítottak fel, de nem sikerült megfelelő elképzelést kialakítani, sem címertani, sem művészi szempontból, így végül az erdélyi magyar címerművészt, Keöpeczi Sebestyén Józsefet kérték fel, aki néhány évvel azelőtt, 1915-ben rajzolta meg a Magyar Királyság középcímerét, tervezte meg állampecsétjét. Románia jelenlegi címere is Keöpeczi Sebestyén József 1921-es munkáján alapszik.
A konferenciát két évforduló kapcsán szervezték: ebben az évben, december 1-jén ünnepelte Románia 100. évfordulóját a gyulafehérvári határozat kinyilvánításának és november 12-én volt az erdélyi magyar címerművész, Keöpeczi Sebestyén József születésének 140. évfordulója.
Ez alkalomra kétnyelvű kötetet jelentett meg a Háromszék Vármegye Kiadó Szekeres Attila István tollából, Románia címere és Keöpeczi Sebestyén József – Stema României și Keöpeczi Sebestyén József címmel. A könyvben a szerző Románia címerének történetét, a címerművész életútját is ismerteti Keöpeczi Sebestyén József heraldikai munkássága mellett.

Kovászna Megye Tanácsa

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak