Élő Kolozsvári Rádió

Időkapszulát helyeztek el Gyulafehérváron a 2118-ban élő nemzedék számára

Gömb formájú bronz időkapszulát avattak fel a centenárium tiszteletére szombaton Gyulafehérváron.

A részben földbe ágyazott bronz gömböt és egy könyvet formázó, Románia 2118 Időkapszula címet viselő alkotás kétszáz üzenetet tartalmaz a jövő romániai társadalma számára.
Az időkapszula ötletgazdái a Külföldön Tanuló Román Egyetemisták Ligája és a CAESAR Alapítvány. A projektet a gyulafehérvári polgármesteri hivatal támogatta.
A kezdeményezők honlapja szerint az alkotás a földgolyót és a világszerte élő románokat jelképezi, akiknek gyökerei szilárdan állnak a szülőföldben, távolságtól függetlenül. A nyitott, szintén bronzból készült könyv „a megismerés győzelmét szimbolizálja a tudatlanság fölött, az igazság győzelmét az igazságtalanság fölött, és az egység győzelmét a megosztottság fölött”.
„Románia az oktatás révén fog ismét naggyá válni. 2118-ban utódaink kinyitják majd a gömböt és az időkapszulát, és felolvassák a mai Románia üzenetét a holnap Romániája számára” – fogalmaznak a kezdeményezők.
Az időkapszulában elhelyezett kétszáz üzenetet a világ több mint száz különböző településén élő írók, tanárok, mérnökök, közgazdászok, üzletemberek, művészek, orvosok, kutatók, papok, diplomaták, sportolók, újságírók, katonák, ügyvédek fogalmazták meg.

Forrás: Agerpres

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 december 2, 08:34

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók