Élő Kolozsvári Rádió

Ma országszerte mintegy 450 rendezvényre kerül sor a román nemzeti ünnep alkalmából

Az országos centenáriumi ünnepségek súlypontja délután Gyulafehérvárra helyeződött át, ahol felavatták a nagy egyesülés emlékművét, és nagyszabású katonai parádét rendeznek Klaus Johannis államfő jelenlétében.

Kolozsvár

Gyulafehérváron felavatták az egyesülés emlékművét, amelyre már 25 évvel ezelőtt megnyerte a pályázatot Mihai Buculei szobrászművész.
Az emlékművet a gyulafehérvári 1918-as nagygyűlés helyszínén állították fel, és Dániel pátriárka szentelte meg több ezer ember jelenlétében.
Az alkotás 22 méter magas, körülbelül 1.350 tonnát nyom, és négy, kupolaszerűen egymásba hajló keresztet formáz.
Kolozsváron a Bocskai/Avram Iancu téren a ma délelőtti centenáriumot ünneplő tömeg megtöltötte a Deák Ferenc/ Eroilor utcát is.
Francesco Monterisi bíboros a pápa üzenetét hozta el, felszólalt Kolozs megye prefektusa, a megyei tanács elnöke, egyházi személyek, illetve Emil Boc polgármester.
Ez utóbbi azt mondta, Románia fejlődése azért nem felel meg az elvártaknak, mert elmúlt száz évének négy évtizedét diktatúrában töltötte, és még három évtizede sincs, hogy demokráciát gyakorolhat –  tette hozzá a város vezetője.
A tömegben tüntetők is megjelentek, akik a korrupcióra és a bukaresti csendőri agresszióra emlékeztettek. A katonai parádét nappali tűzijáték zárta, a trikolór színeiben.
Bukarestben ma négy személyt bírságoltak meg, mert a nemzeti ünnep tiszteletére tartott katonai parádé alatt összetűzésbe kerültek más személyekkel – közölte a Bukaresti Csendőrség. A rendbontókat bekísérték a rendőrségre. Egyiküket 200 lejre bírságolták, három személy pedig írásbeli figyelmeztetést kapott – közölte a csendőrség.
Szatmárnémetiben ma délután a centenáriumot ünneplők körében 2ezer adag csülkös paszulyfőzeléket és több mint 500 liter forralt bort osztanak szét. Az akciót a Szatmárért Egyesültek Egyesület szervezi.

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 december 1, 15:56

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók