Élő Kolozsvári Rádió

Johannis: A nemzet nagy győzelmei csak úgy lehetségesek, ha a román nép egységes és nincs széthúzás a soraiban

Az államfő a Cotroceni-palotában adott centenáriumi fogadáson, amelyen körülbelül 800 vettek részt mondta a fentieket.


Klaus Johannis kifejtette, az elmúlt évszázad megpróbáltatásaival csak úgy tudott szembenézni a román nép, hogy végig egységes maradt, megőrizte a jövőbe vetett hitét és hazaszeretetét.
Az ünnepi fogadáson többek közt jelen volt Viorica Dăncilă miniszterelnök és a kormány tagjai, Emil Constantinescu és Traian Băsescu volt államelnök, Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat, valamint Gabriel Vlase, a Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője, diplomaták és egyházfők.
Országszerte 29 ezer tűzoltót, csendőrt és rendőrt mozgósít a belügyminisztérium a román nemzeti ünnep és az egyesülés centenáriuma alkalmából sorra kerülő rendezvényekre.
A belügyi tárca közleménye szerint ma országszerte mintegy 450 rendezvényre kerül sor. Ezekre hozzávetőlegesen 550 ezer embert várnak. A bukaresti Diadalívnél tartandó katonai felvonuláson a becslések szerint 30.000-en vesznek részt. Ma a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett ünnepségekre több mint 100 ezer résztvevőt várnak Gyulafehérvárra.
A városban az egészségügyi egységek felkészültek a megszokottnál több ember fogadására. Több váltásban dolgoznak a gyulafehérvári kórház sürgősségi osztályán a hétvégén.
Az intézmény több intézkedést is hozott azért, hogy a hétvégén el tudja látni a betegeket. A sürgősségi osztályon a szokásosnál több váltás lesz. Ugyanakkor azok az orvosok, akik nincsenek szolgálatban, szükség esetén bemennek munkahelyükre.
Gondoskodtak arról is, hogy elegendő gyógyszer legyen, feltöltötték a vérkészletet.
Gyulafehérváron a vár harmadik kapujánál elsősegély-nyújtási pontot alakítottak ki, orvosokkal, asszisztensekkel.

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 december 1, 10:25

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók