Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: a kisebbségi televíziózás hajtűkanyarai

Antal Áron főszerkesztővel a kolozsvári közszolgálati televíziózás lehetőségeiről, nehézségeiről, dilemmáiról is beszélgetett Mihály István

Nincs még egy olyan tévés médium Romániában, amely ennyire rólunk és nekünk szólna. (…) Ugyanakkor  a legtöbb tévés kollégának az az álma, hogy tartalmas, jól kidolgozott,  jól felépített dokumentumfilmeket készítsen, ugyanis ezek őrzik meg a nevét az utókor számára. Ugye, az „Egyetlenem” című dokumentumriport kapcsán száz év múlva is tudni fogják az emberek, hogy volt egy Csép Sándorunk. Nekünk, a jelenlegi helyzetünkben erre nagyon-nagyon kevés lehetőségünk nyílik. Keményen kell dolgoznunk, hogy becsülettel kitöltsük a napi adásidőt. Amikor Csép Sándor az Egyetlenemet forgatta, kerek öt hónapra kivette őt a hétköznapi termelésből az akkori főszerkesztő, Bodor Pál, és melléje adta a Román Televízió egyik legjobb operatőrét. Ma már ez elképzelhetetlen. (Antal Áron, a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztőségének vezetője)

Beszélgetésünk apropóját az is adta, hogy 49 évvel ezelőtt, 1969 novemberében közvetített először magyar nyelvű műsort  a Román Televízió. Jómagam gyerekként a ’70-es évek második felében „barátkoztam meg” a hazai tévéműsorokkal, de arra határozottan emlékszem, hogy a magyar programok rendkívül nagy nézettségnek örvendtek mind a bánffyhunyadi, mind a kolozsvári, mind pedig a falun élő rokonok, ismerősök körében. Sőt, a ’90-es évek elején is milliókhoz  jutottak el, esemény volt a „magyar adás,” s az sem elhanyagolható, hogy igen hatékonyan  tölthette be az etnikumközi kommunikációs híd szerepét. Ez manapság is fontos, nélkülözhetetlen szerepe a bukaresti és a kolozsvári magyar adásnak egyaránt, csak sajnos ma már sokkal kevesebb a néző.

A kereskedelmi csatornák, a kábeltévé, az internet kínálata olyan versenyhelyzetet teremtett, amelyben nehéz – főleg igényes, tartalmas műsorokkal – éllovasnak lenni. Persze, a nézettségi indexet az is meghatározza, hogy a kisebbségi adásokat sohasem sugározták főműsoridőben. Vajon várható-e ilyen téren pozitív változás? A másik súlyos gond a túlontúl karcsú költségvetési keret. A manapság rendelkezésre álló kevés pénzből és ráadásul mind kevesebb munkatárssal (merthogy az elhunyt illetve nyugdíjba vonult kollégák helye üresen maradt) a kolozsvári tévések továbbra is színvonalas, érdekes és közszolgálati műsort készítenek nap mint nap. Olyan műsort, amely rólunk szól, a mi életünkről, kultúránkról, reális problémáinkról, s amelyet érdemes nézni. Persze, a magyar közösség többet érdemelne: például oknyomozó, tényfeltáró riportokat, amilyeneket például a ’70-es években Csép Sándor készít(het)ett. Van-e erre valamilyen esély a közeljövőben?
Többek közt ezeket a kérdéseket, dilemmákat, „hajtűkanyarokat” jártuk körül a hétfő délutáni Sajtóklubban Antal Áronnal, a Kolozsvári televízió magyar adásának idén ősszel kinevezett új főszerkesztőjével. A lejátszóra kattintva az 54 perces élő műsor szerkesztett-rövidített változatát hallgathatják meg.

Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2018 november 27, 20:29 / actualizat: 2019 április 9, 13:36

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára