Élő Kolozsvári Rádió

Munkáltatók szövetsége: már ebben a hónapban drágul a kenyér

Már ebben a hónapban drágul néhány százalékkal a kenyér, mert drágul az elektromos energia, a földgáz, az alapanyag és a munkaerő – jelentette be pénteken a ROMPAN malom- és pékipari munkáltatói szövetség.

„Korábban egy kenyér annyiba került, mint egy csomag cigaretta, ennek most is így kellene lennie. Jelenleg egy 30 dekás vekni ára 0.60 és 1,30 lej között van. (…) Az energia beszállítók jelezték, a gáz és a villany ára 25 százalékkal fog emelkedni. A búza, aminek 2017-ben még 650 lej volt tonnája, most 850 lej lesz” – sorolta a számokat Aurel Popescu, a ROMPAN malom- és pékipari munkáltatói szövetség elnöke az INDAGRA agrárvásáron.

A szövetség kétségbe vonja Petre Daea mezőgazdasági miniszter bejelentését, miszerint az idei búzatermés meghaladta a tízmillió tonnát, bár elismeri: bizonyosan több termett, mint az ország igénye. Ugyanakkor azt mondja: a termés fele elmarad minőségileg a kívánatostól.

„Ha azt nézzük, hogy Románia mintegy ötmillió tonna gabonát exportál, akkor kiderül: ami marad, az gyenge minőségű búza – ebből kell dolgoznunk” – magyarázta a szakember, aki hozzátette: egyre jobban érződik a szakképzett dolgozók hiánya. A szövetség számításai szerint mintegy négyezer szakember hiányzik az ágazatban.

A ROMPAN munkáltatói szövetség a román piac 65 százalékát födi le a malomipar, 40 százalékát a péktermék, 70 százalékát a tésztafélék és 55 százalékát a kekgyártás területétén.

Forrás: Agerpres

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 november 2, 19:01

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók