Listen Live Kolozsvári Rádió

Földgáz a Fekete-tenger mélyén

Fotó: maszol.ro

Rainer Seele elmondta, kifogásolja a frissen megszavazott off-shore-törvényt, illetve a román állam feltételeit. Az igazgató úgy véli, Romániának túl sok időt vett igénybe, hogy elfogadja és tisztázza a kitermelést szabályozó törvényt, ezért csak jövőre döntenek. A vezérigazgató kifogásolta, hogy a parlament által megszavazott változat – amelyet még az elnöknek is alá kell írnia ahhoz, hogy hatályba lépjen – korlátozza az OMV gázértékesítési lehetőségét azzal, hogy a kitermelő vállalatokat kötelezi: a romániai energiatőzsdén értékesítsék a nyersanyag mintegy felét.
Az amerikai ExxonMobil és az OMV 2008 óta végez próbafúrásokat a Fekete-tenger Neptun talapzatában, ahol becsléseik szerint 42 és 84 milliárd köbméter közötti gázmennyiség lehet. Eddig másfél milliárd eurót költöttek a projektre. A Profit.ro gazdasági hírportál szerint, ha a felek nem tudnak megegyezni a kitermelési feltételekről, az ügy könnyen bíróságra kerülhet.
A Fekete-tengeri földgáz megvásárlásában Magyarország is érdekelt, hiszen magyar vállalatok kötötték le a fekete-tengeri földgáznak az Ausztria felé szállítása céljából építés alatt levő BRUA gázfolyosó teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását.

Földgáz a Fekete-tenger mélyén
Foto: Fotó: maszol.ro

Articol editat de gergelyzsuzsa, 26 október 2018, 10:02

Etichete:
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...