Élő Kolozsvári Rádió

Elfogadta a képviselőház az offshore-törvény tervezetét

Döntéshozó fórumként a képviselőház elfogadta a Fekete-tengeri altalajkincsek kitermelésére vonatkozó, úgynevezett offshore-törvény tervezetét.

Fotó: transilvania24.ro

A javaslat 170 támogató és három ellenszavazatot kapott, egy képviselő tartózkodott voksoláskor.
A képviselők megszavazták a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvénytervezetet is. A mai döntés előtt több civilszervezet kérte a honatyákat, hogy ne a jelenlegi formában szavazzák meg a szabályozást. Az alapítványok és egyesületek szerint a törvény szövegébe bekerültek olyan előírások is, melyeknek nem a pénzmosás megelőzése, hanem a hazai civilszervezetek működésének gátolása. A tervezet ugyanis kötelezővé teszi a támogatások reális haszonélvezőjének a bejelentését 30 napon belül, és azokat a szervezeteket, melyek ennek nem tesznek eleget, fel lehet oszlatni. Az aláírók között van az Active Watch, az Átlátszó Erdély Egyesület, a Greenpeace Románia, illetve több gyermek-védő és fogyatékosokkal foglalkozó szervezet is.

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 október 24, 14:54

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók