Élő Kolozsvári Rádió

Zenetár Farmerben: Bill kapitány „hetvenkedik” – pénteken 20 órától

Deák Bill Gyula rövidesen 70. születésnapját, s 50 éves zenei pályafutását  ünnepli. Mihály István műsora.

Kedves Hallgatók, rock- és bluesrajongók! Hát már Ő is hetvenkedik. Deák Bill Gyula nem egészen három hét múlva, november 8-án ünnepli 70. születésnapját. A magyar blueskirály, aki elnyerte a legfeketébb hangú fehér énekest titulust, 1948 november 8-án született Budapesten. Mondja, nem érzi magát hetvennek. Szerintem is örök fiatal, akárcsak a blues. De azért a Zenetárban is megünnepeljük az évfordulót. Talán többször is. Ezen a pénteken,  október 19-én  szólólemezeiről csemegézünk, s vázlatosan áttekintjük zenészi pályafutását, annak olyan állomásait és vonatkozásait is beleszövöm „hetvenkedő” szövegembe, amelyek kevésbés ismertek, és szó lesz Bill kapitány terveiről is. Most ezekről csak annyit:  jó híreim vannak!
A legjobb, legminőségibb  magyar  blues-ban leszünk pénteken este nyolc órától (majdnem) kilencig, amikor is kezdődik a focimecccs közvetítése (és sínen leszünk a CFR-rel is) a Kolozsvári Rádióban.

Mihály István

 

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2018 október 18, 08:10

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára