Élő Kolozsvári Rádió

Zenetár Farmerben: 50 éves a Mini – pénteken 20 órától

A magyar progresszív rock 1968-ban alakult legendás csapatával indulunk „Vissza a városba”. Mihály István műsora

Kedves „vájt fülű” hallgatók! Amit ezen a pénteken ajánlok önöknek: Mini maximális hőfokon. Török Ádám legendás csapata idén 50 éves. Az Omegát leszámítva a legrégebben létező és – egy hosszabb szünettől eltekintve – szinte folyamatosan zenélő magyar rockegyüttes.
A „fiúk” október 27-én nagyszabású jubileumi koncerttel ünneplik a születésnapot a  „bemrockparti” Mini klubban, ahol az Emlékutazás című  könyvet is bemutatják.
A Mini 1968-ban alakult, és az arra méltó közönség maximálisan szívébe zárta: a magyar progresszív jazz-rock legjobb  képviselőjeként tartotta és tartja számon. A meghatározás, besorolás természetesen sántít, esetleges és „részleges”,  hogy hol és miért, erről is szó lesz a péntek esti Zenetárban.
A rendkívül igényes zenét játszó Minivel meglehetősen mostohán bánt a szakma, akarom mondani a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kultúrelvtársai, hiszen tíz évbe telt, míg első nagylemezét kiadhatta (1978-ig csupán három kislemezük jelenhetett meg).
A Vissza a városba című album egyrészt összegező jellegű, nyilván felkerültek rá az 1968 után született  rhythm and blues és jazz-rock dalok, másrészt  az újító szándék is tetten érhető, sőt markánsan jelen van, hiszen helyet kaptak az elektronikus, space rock stílusú, szövegvilágú kompozíciók is.

Találkozunk – farmerben vagy miniben, de a Minivel mindenképpen – szeptember 28-án, pénteken este nyolckor!

Mihály István

 

Articol editat de mihaly.istvan, 27 szeptember 2018, 08:03

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány