Élő Kolozsvári Rádió

Narcis Neaga: 100 km autópálya használatba adásával kíván hozzájárulni a CNAIR a centenáriumi ünnepségekhez

Bukarest, augusztus 12./Agerpres/ – 100 kilométernyi autópálya használatba adásával kíván hozzájárulni a nagy román egyesülés századik évfordulójának megünnepléséhez a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) – nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek adott interjúban a vállalat vezérigazgatója, Narcis Neaga.

„A szállításügyi minisztériumnak és a CNAIR-nak is hozzá kell járulnia valamilyen módon a centenáriumhoz, ezért tűztük ki célul legalább 100 km-nyi autópálya átadását az év végéig. Aztán hogy végül 106 vagy 104 lesz, nem fontos, de el kell érnünk a 100-at” – fogalmazott.
A vezérigazgató hozzátette, terveik szerint év végéig átadják a forgalomnak az Aranyosgyéres (Câmpia-Turzii)-Marosugra (Ogra)-Marosvásárhely sztrádaszakasz 1-es és 2-es, illetve a Lugos és Déva közötti autópálya-szakasz 3-as és 4-es jelzésű részét.
„Ugyanakkor befejezzük a Szamoson átívelő hidat, hogy tudjuk összekötni a tordai csomópontot a Gyalu (Gilău) és Magyarnádas (Nădăşelu) közötti, csaknem 9 km-es szakasszal, amely már elkészült és átvettük, de még nem adtuk használatba. Nagyjából ezek lennének. Ha ezekhez még hozzáadjuk a már átadott két pályaszakaszt (a Szászsebes és Torda közötti sztráda 3-as és 4-es jelzésű részét – szerk. megj.), elérjük a kicsivel több mint 100 km-t” – fogalmazott.
A CNAIR vezérigazgatója elmondta még, a Nagyszeben-Piteşti autópálya vélhetően 2023-ra készül el teljesen, Nagylak és Nagyszeben, illetve Piteşti és Konstanca között azonban már 2020-tól sztrádán közlekedhetünk. A Szászsebes és Torda közötti sztráda 1-es és 2-es jelzésű része jövőre fog elkészülni – tette hozzá. Narcis Neaga becslései szerint 2025-2030-ra várható, hogy autópályák fogják összekötni Erdély történelmi régióit.
Anyag forrása: Agerpres/(RO – szerző: Oana Tilică, szerkesztő: Nicoleta Gherasi; HU – szerkesztő: Libeg Zsuzsanna)

Articol editat de gergelyzsuzsa, 12 augusztus 2018, 19:41

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak