Élő Kolozsvári Rádió

Csendőrségi szóvivő: A csendőrség közbelépései „teljes mértékben indokoltak” voltak; a prefektus hagyta jóvá az erőszakos tömegoszlatást

Bukarest, augusztus 11./Agerpres/ – A csendőrség péntek esti közbelépései „teljes mértékben indokoltak” voltak – nyilatkozta egy szombati sajtótájékoztatón Marius Militaru csendőrségi szóvivő.

Fotó: agerpres.ro

A bukaresti kormányellenes demonstráción történtekről beszélve a szóvivő azt mondta, a csendőrség úgy szervezte meg csapatait, hogy bármilyen helyzetben, „fokozatosan, a megnyilvánuló erőszak mértékével arányosan” tudjon fellépni. Válaszreakciót csak akkor adott, amikor „a rendfenntartókat megtámadták”.
A szóvivő szerint a csendőrség közbelépései „teljes mértékben indokoltak és védekező jellegűek” voltak. Militaru úgy véli, előre kitervelt akciókkal álltak szemben, szerinte erre enged következtetni az, hogy a délutáni órákban, amikor még nem volt olyan népes a tömeg, hogy ne fért volna el a Victoriei téren, több demonstráló hirtelen kilépett a forgalmas útra, az autók közé, majd rögtön ezután megkísérelték áttörni a kormányépület köré vont kordonokat.
Militaru hangsúlyozta, a médián és a közösségi médián keresztül is figyelmeztették a tüntetésen résztvevőket, hogy az első sorokban levők, akik a csendőrök és a rendbontásokat kezdeményező, agresszív demonstrálók között helyezkedtek el, nagy veszélynek vannak kitéve, hiszen hátulról állandó jelleggel tompa tárgyakat dobáltak előre, a csendőrök felé.
Első körben könnygázt vetettek be a csendőrök, majd miután a rendbontások fokozódtak és gyakoribbakká váltak, a törvény által előírt három figyelmeztető fényjelzést követően elkezdődött a tér kiürítése – magyarázta Militaru.
Hozzátette, az erőszakos tömegoszlatásról szóló parancsot a főváros prefektusa adta ki 23 óra 11 perckor, miután a demonstrálók közül többen is rendkívül agresszívan léptek fel a rendfenntartókkal szemben. Ezt követően minden intézkedést meghoztak annak érdekében, hogy a jóhiszemű tüntetők, akik között számos nő és gyermek is volt, biztonságban elhagyhassák a teret. „Utólag bebizonyosodott, hogy az erőszakos tüntetők csoportja jól szervezett volt, és jól meghatározott céljuk volt: az, hogy káoszt okozzanak a Victoriei téren” – mondta Militaru.
A szóvivő szerint 33 személyt állítottak elő a rendbontások nyomán, és eddig nyolc személy ellen indult eljárás.
Anyag forrása: Agerpres/(RO – szerző: Cristian Lupașcu, szerkesztő: Claudia Stănescu; HU – szerkesztő: Libeg Zsuzsanna)

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 augusztus 11, 16:04

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók