Élő Kolozsvári Rádió

Zenetár Farmerben: Skorpió, angolul – pénteken 20 órától

A Skorpió minisorozat 2. részében a The Run című albumot mutatja be Mihály István.

Kedves Hallgató!  A 45 éves Skorpiónak szentelt minisorozat második részében igazi ínyencséggel szolgálunk a rockrajongóknak. A zenekar 1978-ban Svédországban megjelent, Magyarországon nem forgalmazott, The Run c. nagylemezét hallgatjuk meg és értékeljük.
1977-ben a Skorpió már több koncertet adott külföldön, mint Magyarországon, és sikerük akkora volt, hogy a svéd Habima Records lemezszerződést ajánlott nekik.

A The Run c. album szerintem helyenként invenciózus áthangszerelésekkel „megbolondított”, nagyon jól sikerült best of válogatás az 1974 és 78 közt magyarul négy nagylemezen megjelent dalokból.
Bízvást állíthatjuk, hogy ez az album egy pazar, világszínvonalú mestermunka, amely nagyobb elismerést érdemelt volna. Egyetlen dalban is annyi eredeti ötlet, téma, ritmusváltás, játékosság van, amiből „takarékosabb” együttesek szinte egy egész lemezt összehoztak volna.
Számítok a színvonalas magyar rock, Skorpiót ismerők és nem ismerők figyelmére egyaránt június 15-én, pénteken 20 órától.

 

Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2018 június 14, 23:19

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára