Élő Kolozsvári Rádió

Zenetár Farmerben: 40 szó a HBB-ről – pénteken 20 órától

40 éve alakult a Hobo Blues Band. Élő telefoninterjú Hobóval! A műsorba önök is bekapcsolódhatnak.

Kedves Hallgatók! Szinte hihetetlen, Földes László Hobo 73 éves! Négy évtizeddel ezelőtt, 1978-ban krisztusi korba lépve,  33 évesen alapította a HBB-t, amely sokunk számára a magyar „blues rock birodalom” koronázatlan királya, sőt császára volt és maradt, számomra a hiteles kívülállás, a fügemutatóan intellektuális lázadás, a bohóckodóan „pimasz” szabadságvágy, a meg nem alkuvás szimbóluma.
És persze, ne feledjük, a zenekar oszlopos tagja volt, több mint öt évig, Deák Bill Gyula, aki már önmagában egyszemélyben is blueskirály, s aki szintén fellépett a május  4-i budapesti „évfordulós” koncerten.  Évfordulóról van szó, nem születésnapi ünnepségről, mert a HBB 2011-ben feloszlott, fantasztikus hangulatú búcsúkoncertet is adott,  de ez – hál istennek – nem akadályozta meg abban, hogy tavaly és idén is színpadra lépjen.
Hogy miért egyedi, utánozhatatlan, pótolhatatlan és szeretni való a HBB, elmondhatják (megírhatják) Önök is, az élő műsor ideje alatt. És ha a nemzetközi telefonvonalak megbízhatóan működnek, a Zenetárba maga Földes László Hobo is bekapcsolódik. A karcosan kemény, jófajta HBB-dalok velünk lesznek pénteken este 8-tól!

Mihály István

A Hobo Blues Band 2011-ben. Kép forrása: Wikipédia

 

 

 

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2018 május 31, 22:02

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára