Élő Kolozsvári Rádió

Távozik, vagy marad Laura Codruţa Kövesi?

A nagyvárosokban utcai megmozdulások voltak, az ellenzék bírálta az Alkotmánybíróságnak a korrupcióellenes főügyész menesztésével kapcsolatos döntését.

Fotó: ziuanews

Fotó: ziuanews

Szerda este több mint ezren tüntettek Bukarestben a Győzelem téren az Alkotmánybíróságnak a korrupcióellenes-főügyészre vonakozó döntése miatt. Kolozsváron mintegy félszázan tüntettek a Főtéren. Temesváron körülbelül 500 személy vonult ki az utcára, Nagyszebenben mintegy 200 személy vett részt a kétórás felvonuláson a város forgalmasabb utcáin, Brassóban körülbelül 50 személy gyűlt össze a prefektúra épülete előtt, hogy az alkotmánybíróság szerdai döntése ellen tiltakozzon.
Az Alkotmánybíróság szerdán úgy döntött, hogy az államfő alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő az államhatalmi ágak között azáltal, hogy elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, Laura Codruţa Kövesi leváltására irányuló javaslatot. A konfliktus feloldása érdekében az államfőnek ki kell adnia a korrupcióellenes főügyész leváltására vonatkozó rendeletet.
A kormánypártok egyetértettek az Alkotmánybíróság szerdai döntésével, az ellenzék pedig vitatta a határozatot. A liberálisok bejelentették, értesíteni fogják a Velencei Bizottságot az Alkotmánybíróságnak a korrupcióellenes-főügyészre vonakozó döntése miatt. A nemzeti Liberális Párt szóvívője, Ionel Dancă kifejtette, az Alkotmánybíróság döntése figyelmen kívül hagyja a jogrendet és az államfő hatásköre llen irányul. A Mentsétek meg Romániát Szövetség, azaz az USR elnöke, Dan Barna úgy vélte, Románia Alkotmánybírósága immáron nem az országé, hanem a Szociáldemokrata Párté. Az Alkotmánybíróság immár nem az alaptörvényt védi, hanem újraírja az alkotmányt néhány büntetőügyes személyes érdeke szerint – mondta. A Népi Mozgalom Párt, vagyis a PMP elnöke, Traian Băsescu kijelentette, az Alkotmánybíróság a 2004-es szintre süllyesztette vissza az igazságszolgáltatást, megsemmisítve a 14 év alatt a rendszer függetlenségének megerősítése terén elért fejlődést. Ezzel szemben az igazságügyi törvények módosításáért felelős parlamenti különleges bizottság elnöke, Florin Iordache szerint az Alkotmánybíróság döntése világos, Laura Codruţa Kövesi-nek távoznia kell tisztségéből. Véleménye szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyészének becsületből is le kellene mondania. A szenátus elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu, a kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének, azaz az ALDE-nek az elnöke szintén úgy vélte, hogy  az államfőnek zöld utat kell adnia az igazságügyi miniszter által megfogalmazott, a főügyész menesztését szorgalmazó kérésnek.

Agerpres, Rador

Szerkesztő: bardosmaria, 2018 május 31, 09:55

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:14

Smashburgerező StartUp Kolzsváron

Kolozsváron nyitja meg első romániai éttermét a magyar Simon’s Burger gyorsétteremlánc, az Eroilor (volt Deák Ferenc) utca 29. szám...

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 10:35

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!

Szeptember az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem hónapja, Romániában tíz éve jött létre az első hazai élelmiszerbank Bukarestben. A...

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 08:13

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért

Az Európai Unió állattenyésztési stratégiájáról és fehérjetervéről egyeztettek az uniós agrárminiszterek Dublinban –...

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:31

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?

Esetleges előrehozott választásokon a Románok Egyesüléséért Szövetség (az AUR) akár a szavazatok 45%-át is megszerezhetné. Hogy ennek...

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:07

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?

Az OECD-tagországok átlaga alatt teljesítettek természettudományból, matematikából, szövegértésből és számítógépes...

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia