Listen Live Kolozsvári Rádió

Nagyferósan, Napoleon- és Schuster-módra: sztárinterjúk a Retrómániában – szombaton 13.05-től

Nagy Feró. Kép forrása: Wikipédia

Így aztán viszonylag kevés felvételt sikerült megmenteni, archiválni, „az örökkévalóságnak”. Előbányásztam a szalagtárból, a szekrényem, fiókjaim mélyéről néhányat ezek közül, átmásoltam a számítógépbe és alaposan átfésültem, megvágtam az interjúkat. (Sajnos akad olyan is, amely a nagyon gyenge hangminőség miatt nem kerülhet adásba.)
Ezek közül hangzik el néhány máig aktuális, érdekes és izgalmas beszélgetés-részlet, „vallomás”, közben régi dalok szólnak, és Rozsnyai Lacival a korszakról beszélgetünk, illetve a művészekkel való találkozások „kulisszatitkairól” is.

Nagyferósan, Napoleon- és Schuster-módra: sztárinterjúk a Retrómániában – szombaton 13.05-től
Foto: Nagy Feró. Kép forrása: Wikipédia

Articol editat de mihaly.istvan, 25 május 2018, 13:05

Kedves Hallgató! Néhány héttel ezelőtt, az április 14-i Retrómániában elkezdtünk egy sorozatot, amelyben rendhagyó módon idézzük meg és fel a ’90-es évek második felét, az ezredforduló tájékát. Örömmel jelentem: kissé megkésve bár, de ez a sorozat szombaton folytatódik! Ismét 1998-ba utazunk!
Ezúttal is a kolozsvári Rozsnyai László lesz a műsor vendége, aki 20-25 évvel ezelőtt Magyarországon élt, és a Kolozsvári Rádió külső munkatársaként a magyar rockzenei élet legjelentősebb képviselőivel készített exkluzív interjúkat. Ezeknek a beszélgetéseknek nagy része Rockmalom című műsoromban hangzott el (a legtöbb interjú csak egyetlenegyszer) 1997-98-ban, amikor még csak középhullámon sugároztunk, napi négy órában.
Igazi kaland, időutazás volt a szombati műsor előkészítése, a régi szalagokkal való bíbelődés, a digitalizálás. Amint azt a múltkor, a Koncz Zsuzsa interjúk kapcsán már elmondtam-leírtam, akkortájt csak hírből ismertük a digitális technikát, úgynevezett „profi” orsós magnószalagra rögzítettük a műsorokat, interjúkat, rovatokat. A terepen kazettára felvett interjúkat a stúdióban ilyen szalagra másoltuk át, amely – bár fogyóeszköznek számított – mindig hiánycikk volt, s többnyire hétről hétre ugyanarra a tekercsre vettük fel az új műsort, amíg a sok vágás és ragasztás, valamint újramágnesezés miatt az „analóg hanghordozó” használhatatlanná vált.

Nagy Feró. Kép forrása: Wikipédia

Így aztán viszonylag kevés felvételt sikerült megmenteni, archiválni, „az örökkévalóságnak”. Előbányásztam a szalagtárból, a szekrényem, fiókjaim mélyéről néhányat ezek közül, átmásoltam a számítógépbe és alaposan átfésültem, megvágtam az interjúkat. (Sajnos akad olyan is, amely a nagyon gyenge hangminőség miatt nem kerülhet adásba.)
Ezek közül hangzik el néhány máig aktuális, érdekes és izgalmas beszélgetés-részlet, „vallomás”, közben régi dalok szólnak, és Rozsnyai Lacival a korszakról beszélgetünk, illetve a művészekkel való találkozások „kulisszatitkairól” is.

P. Mobil. Kép forrása: Wikipédia

Ezúttal, a sorozat második részében Vincze Lilla, a Napoleon Boulevard énekesnője, Schuster Lóránd, a P. Mobil vezetője és Nagy Feró, a Beatrice együttes frontembere szólal meg, de az is lehet,  hogy egy, az áprilisi műsorban időhiány miatt el nem hangzott Koncz interjúrészlet is adásba kerül. Ismét igazi csemegével szolgálunk a magyar rockzene barátainak, híveinek, megszállottainak. Találkozunk tehát nagyferósan, Napoleon- és Schuster-módra a Retrómániában!

Érdemes velünk tartani szombaton 13.05-től 15 óráig! (Mihály István)

 

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány