Élő Kolozsvári Rádió

Egészségügy – pótlékpatt

Holnap két órás figyelmeztető sztrájk lesz az ország minden kórházában.

SANITAS – összegyűltek az aláírások
fotó: federatiasanitas.ro

A 9-től 11 óráig tartó munkabeszüntetésen az asszisztensek, az adminisztratív és a laboratóriumi személyzet vesz részt. Ebben az időszakban csak a sürgős eseteket látják el. A Sanitas szakszervezet ugyanakkor bejelentette, hogy több mint 50.000 aláírás gyűlt össze az általános sztrájk kirobbantásához, így ha közben nem születik megegyezés a 30%-ra maximált pótlékokról, május 11-én általános sztrájkra kerül sor.
Az egészségügyi érdekképviselet elégedetlen azzal, hogy a bértörvény kidolgozói nem vették figyelembe az ágazat sajátos munkafeltételeit, amelyek miatt az azonos képesítésű dolgozók bérezése a pótlékokkal igazodott a nagyon különböző körülményekhez: fertőzési kockázat, sugárterhelés, műtőstressz, stb. A korlátozott pótlék miatt sokan veszítettek eddigi netto bérükből. Azzal sem tudnak egyetérteni, hogy míg az orvosok és asszisztensek bére nőtt, az ápolókról, betegszállítókról, biológusokról, gyógyszerészekről, röntgen-technikusokról, bábákról úgymond megfeledkeztek az illetékesek.
A szakszervezetek legközelebb a kormányfővel tárgyalnak követeléseikről, a munkaügyi, az egészségügyi és a pénzügyminiszter részvételével. A találkozóra kedden délelőtt 10 órától kerül sor.
radio românia actualități

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2018 május 6, 10:44

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 18:59

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan

Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt, a Népi Mozgalom Párt elnökét bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő. Nicușor Dan...

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre