Élő Kolozsvári Rádió

Megmentették a csődtől a Kolozs megyei útügyet

Tőkenövelést szavazott meg csütörtökön a Kolozs Megyei Tanács a csőd szélén lévő útügyi igazgatóságnak, nem kevesebb mint 8 millió lej értékben.

Az utóbbi időben többfelé útjavítások zajlottak a megyében, a napokban a többi között a hegyvidéki turista-övezetekben, például Gyalu-Hidegszamos-Melegszamos-Havasnagyfalu útvonalon, ahol május 3-án nemzetközi motorosverseny kezdődik. Ha a megyei tanács nem szavazza meg a 8 millió lej tőkenövelést az útügyi igazgatóságnak, veszélybe kerültek volna a jelenlegi és a tervezett útkarbantartási, felújítási munkálatok – hangsúlyozta Balla Ferenc megyei tanácsos.

 

 

A tanácsos szerint egy másik, hegyvidéki üdülő felé vezető út, a Magyarlóna-Kisbánya közötti megyei út felújítása is szerepel  a tervek között. Ezen az úton naponta igen sokan ingáznak Kolozsvárra,  hétvégén, és nemcsak, sok turista utazik rajra Kisbányára. Balla Ferenc tanácsos azt mondta, remélik, hogy idén, ha nem is fejezik be, de legalább elkezdik ennek az útszakasznak a felújítását.


Riporter: Bárdos Mária

Articol editat de bardosmaria, 26 április 2018, 22:59 / actualizat: 3 május 2018, 14:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak