Élő Kolozsvári Rádió

Jó a háziorvosa? Jelölje Az év praxisára!

Május 10-ig még lehet beküldeni történeteket  Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázatra.

A felhívás magyarországi és külhoni magyar háziorvosokra vonatkozik, illetve az őket ajánló pácienseknek szól. A pályázat a páciens szemüvegén keresztül láttatja az orvos és a nővér munkáját.
Az elmúlt hét esztendő alatt több mint 1400 magyarországi és külhoni remek háziorvos, és legalább ennyi nővér élvezhette hálás betegei , települése polgármesteri hivatala, plébánosa, lelkésze, idős otthona, vagy éppen könyvtára elismerését, így részt vehetett a versengésben. Közülük 140 praxis vehette át Az év praxisa a Kárpát-medencében kitüntető elismerést. A pályázatot a magyarországi és a külhoni magyar háziorvosok, illetve az őket ajánló páciensek számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyi Államtitkársága hirdette meg.
Nyolcadik alkalommal küldhetik be történeteiket háziorvosukról a betegek a www.evpraxisa.hu portálra, majd a második szakaszban szavazhatnak is a zsűri által kiválasztott tíz magyarországi és tíz határon túli háziorvosra.

A részletekről B. Király Györgyi projektvezetőt Szilágyi Szabolcs kérdezte:

 

 

 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2018 április 16, 13:08

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók