Élő Kolozsvári Rádió

Fidesz-KDNP győzelem a határokon túl is

 

A külhoni magyar állampolgárok körében is történelmi sikert értek el a magyarországi kormánypártok.

A végleges eredmények alapján a Fidesz-KDNP pártszövetség a határokon túl leadott szavazatok több mint 96%-át tudhatja magáénak – fejtette ki az Erdélyi Magyar Néppárt.

Az Erdélyi Magyar Néppárt úgy véli, a külhoni eredmény egyértelmű üzenet Magyarország irányába: Erdélyre, mint oly sokszor a történelem folyamán, számítani kell és lehet. Ugyanakkor az anyaország választói is világos üzenetet fogalmaztak meg az elszakított nemzetrészek felé azzal, hogy a parlamenti kiesési küszöb szélére tolták azokat, akik a külhoni magyarok ellen uszítottak – olvasható a Néppárt közleményében. Az előző választások óta megkétszereződött a választói névjegyzékbe regisztrált külhoni magyar állampolgárok száma. A mintegy 378 ezer regisztráltból 266 ezren le is adták voksukat, amely kimagasló, az anyaországival szinte egyező, 70% részvételi arányt jelent.

Az erdélyi partnerszervezetek által összegyűjtött levélszavazatok szinte felét, 45%-át, szám szerint 67 ezer 264-et, az Erdélyi Magyar Néppárt önkéntesei és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodahálózatának munkatársai vettek át és juttattak célba.

Néppárt

 

Szerkesztő: bardosmaria, 2018 április 15, 12:53

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 18:59

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan

Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt, a Népi Mozgalom Párt elnökét bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő. Nicușor Dan...

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre