Élő Kolozsvári Rádió

Díjazták a Kolozs megyei örökségvédőket

Az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom Kolozs megyei fordulója a szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum csapatának győzelmével zárult, amely a szentbenedeki Kornis-kastélyt fogadta örökbe.

wikimedia

wikimedia

A nyertes csapat a marosvásárhelyi és a szórvány döntő nyerteseivel együtt az Európai Parlamentben is bemutathatja tevékenységét, és az örökbefogadott műemléket. A fél éve tartó verseny döntőjén szombaton öt csapat mutatkozott be a Kolozsvári Magyar Opera színpadán, ahol egy rövid produkcióban mutatták be védencüket a nagyközönség és a szakmai zsűri előtt.

Díjazták az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum csapatát is, amely a Neológ Zsinagógát fogadta örökbe, a Báthory István Elméleti Líceum csapatát, amely a Jósika-palota öre volt, a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapatát, amely a Báthory-Apor szemináriumot fogadta örökbe, és az Apáczai Csere János Elméleti Líceumot, a Széki palotát örökbefogadó csapatot.

A verseny Navracsics Tibor európai uniós biztos fővédnöksége alatt zajlott, és ismét tanulók és szülők százai mutatták meg: van jövője az örökségvédelemnek Erdélyben.

Az RMDSZ 2012-ben indította útjára az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programot, amelynek célja a szórványban és interetnikus környezetben elő magyar közösségek identitástudatának megőrzése és fejlesztése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása épített örökségünk védelme, ápolása által.

RMDSZ

Szerkesztő: bardosmaria, 2018 április 15, 13:13

Több város önkormányzata spórol az árammal
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 09:38

Több város önkormányzata spórol az árammal

Nagyváradon és Nagyszebenben a közvilágításon spórolnak. A Sebes-Körös-parti városban augusztusban rendszerint este 9 órakor kapcsolják...

Több város önkormányzata spórol az árammal
Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Hírek kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 11:35

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után

Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a hadsereg szakértői által végrehajtott robbantásos művelet...

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Van elég áram a lakosságnak
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 14:50

Van elég áram a lakosságnak

Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a lakosság áram nélkül maradna – jelentette ki ma Cristian Bușoi. Az ergiaügyi államtitkár...

Van elég áram a lakosságnak
Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:14

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése

Száznyolcvan kilogramm robbanóanyaggal mozdítottak el egy sziklát a Duna Bala-ágának közelében, hogy vizet tereljenek a cernavodai...

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 20:22

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány

Országos energetikai válsághelyzetet hirdettek Romániában augusztusra a villamosenergia-termelés csökkenése miatt – jelentette be a...

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 10:38

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet

Az egészségügyi álláshelyek betöltésének engedélyezése után a Sanitas országos tanácsa az általános sztrájk felfüggesztéséről...

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 14:39

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely válsághelyzetet hirdet a kőolaj és kőolajtermékek piacán, és ideiglenes...

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 09:44

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben

Az ügyvivő miniszterelnök szerint az egészségügyi dolgozók munkabeszüntetését téves információk váltották ki, amelyek szerint az új...

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben