Élő Kolozsvári Rádió

„Átjön az a szenvedély és szeretet, ahogyan ő viszonyul a zenéhez és a hallgatókhoz”

A Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége által alapított Donát 160 Egyesület 2014-ben hozta létre a  D160 médiadíjat. Az idei díjazott: Benkő Judit.

Az elismerést egy olyan kolléga kapja, aki karrierje vagy az utóbbi év folyamán meghatározót alkotott, kiemelkedő, irányadó munkát végzett. Az elmúlt években a szerkesztőség valamelyik tagja tartotta a díjazott laudációját. Idén úgy döntöttünk, szélesítjük a kört, és olyan kolozsvári személyiségeket kérünk fel erre a nemes feladatra, akikről tudjuk, hogy a rádió barátai, jól ismerik az itt dolgozókat. Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója méltatta a díjazott, Benkő Judit munkásságát:

Örökös hallgatója vagyok a Kolozsvári Rádió magyar adásának. Foglalkozásaimnak köszönhetően egy lelkes hallgatónál talán a belső életét is jobban ismerem a szerkesztőségnek, több szerkesztővel közeli, vagy éppen baráti kapcsolatban vagyok. Szerencsésnek tartom magam együtt mindazokkal, akik ennek a mikrofon vezetékének mindkét oldalán tartózkodnak. Így a rádióhallgatók, akik nap mint nap, most már éjjel és nappal kivételesen tartalmas, minőségi műsorokat hallgathatnak a rádió munkatársainak köszönhetően, de a szerkesztők is, akik soraikban egy olyan kollégát tudhatnak, akinek a rádiózás az élete, én legalábbis úgy érzem. Amikor másfél évvel ezelőtt egész napos sugárzás megtervezésére készült a magyar adás, több szerkesztőben megfordult – szerintem is jogosan –  hogy 5 óra helyett hogyan lehet 24 órát megoldani ugyanazzal a csapattal. Egy szerkesztő, pontosabban szerkesztőnő ragyogott az örömtől, hogy végre úgy dolgozhat, ahogy szeretne, és nem úgy kell felépítse a műsorait, hogy mi nem fér bele. Végre nem azt kell integesse folyamatosan a vezérlőpultosnak, hogy ezt is ugorjuk, azt is hagyjuk ki, hanem egy eseményről vagy előadásról szóló krónika, hír vagy értékelés többoldali megvilágítással, többfajta véleménnyel, zenei illusztrációval készüljön, amitől a hallgató mind tartalmilag, mind hangulatában közel kerül az élő előadáshoz.

Fiatal- és gyerekkoromban főleg a Kossuth Rádiót hallgattuk. Akkor természetesnek tűnt, hogy a komolyzenei műsorok szerkesztői olyan szakemberek voltak, akiknek véleménye meghatározó volt a magyar zenei életben, mert a közmédiának (akkoriban más nem is volt) olyan súlya, fontossága volt a közvélemény formálásban, a kultúra milyenségének alakításában, hogy csak a legfelkészültebb legszakavatottabb személyiségek kerülhettek a rádiómikrofon közelébe. Nahát azért mondtam, hogy mi szerencsések vagyunk, mert a Kolozsvári Rádiónak most ilyen zenei szerkesztője van.

Amikor autózás közben az ő műsora megy, és megérkezem az operába vagy a szucsági otthonomba, nem szállok ki a kocsiból, amíg ő nem köszön el, mert oda tud kötni, átjön a hullámhosszokon az a szenvedély és szeretet, ahogyan ő viszonyul a zenéhez és a hallgatókhoz. A rádiónak nevezett kis dobozból egy olyan művésztárs lesz, aki általa a szavak jelentésén túli világgal simogat meg egy kis időre.

Zenei tudása jóval több, mint amit egy újságíró szakon egy jövendőbeli rádióstól elvárnak, mert amit ő tud valószínű, hogy a tanárok se tudják. A komolyzene, az opera világában sokunkat, akik hivatásszerűen ezt gyakoroljuk, megszégyenít tájékozottságával. Tudja, hogy mit játszanak és kik énekelnek nap mint nap a Metropolitan-ben, de azt is, hogy kik nyertek a Szilágysági gyerek vagyok zilahi népdalversenyen.
Jól döntött a szerkesztőség vezetősége, hogy idén a hazai magyar rádiózás legjobb zenei szerkesztőjét díjazta, és hogy a legstílszerűbb műsort szervezte az ünnepségre, amit a magyar opera mellett működő Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa biztosított.


Gratulálok, Benkő Judit!

Articol editat de gergelyzsuzsa, 19 március 2018, 11:55 / actualizat: 19 március 2018, 15:48

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak