Listen Live Kolozsvári Rádió

A PSD még ráér államfő-jelöltet nevesíteni

A Szociáldemokrata Párt egyelőre nem nevesít jelöltet a jövő évi államelnöki választásra, erre még van idő – nyilatkozta a párt elnöke, Liviu Dragnea.

A PSD még ráér államfő-jelöltet nevesíteni

Articol editat de bardosmaria, 12 március 2018, 10:22

Újságírói kérdésre válaszolva cáfolta, hogy szombati kongresszusi beszéde kötődött volna az államelnöki választások kampányához. A Mentsétek meg Romániát Szövetség közleményben reagált Liviu Dragnea kongresszusi beszédére. Ebben az ellenzéki alakulat kifejtette,  Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök elérte „a veszélyes nacionalista diskurzus csúcspontját, amely következtében nemzetközi szinten elszigetelődhet Románia”. Liviu Dragnea a Szociáldemokrata Párt kongresszusán elkezdte kampányát a jövő évi államelnöki választásokra, amikor Románia egyetlen megmentőjének szerepében mutatta magát, annak ellenére, hogy azt a pártot vezeti, amely az elmúlt 28 évben legtöbbször volt kormányon, és amely tönkretette a román gazdaságot – véli az alakulat. Diskurzusában Liviu Dragnea olyan önkényeskedő irányt vázolt fel, amelyet Romániának követnie kell, és figyelmeztette a nyugati országokat, hogy ne tévesszék össze a jó kapcsolatokat a szolgalelkűséggel – olvasható a Mentsétek meg Romániát Szövetség közleményében.

Agerpres

Megerősítik a román hadsereget
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Hírek hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Hírek kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Hírek kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása