Élő Kolozsvári Rádió

Fenntartható fejlődés amerikai szaktekintéllyel

Mind a magyarok, mind a románok haszonélvezői lehetnek annak, hogy Románia fontosnak tartja a fenntartható fejlődés alapelveit!

Ezt Borbély László államtanácsos, a Fenntartható Fejlődési Főosztály koordinátora mondta ma Kolozsváron, a világ egyik legnevesebb szaktekintélyének tartott Jeffrey D. Sachs-al tartott közös sajtótájékoztatón.
A  világ első három legbefolyásosabb közgazdásza közé sorolt professzorral erősít azt a jövő évi regionális találkozót is, amely témája szintén a fenntartható fejlődés. Ennek kapcsán Borbély László elmondta:


„Európai Unió, a Nyugat-Balkán, a Keleti Partnerség és néhány eurázsiai ország egy leltárt csinál: mit tett a fenntartható fejődési alapelvek mentén az Agenda 2030 mentén ebben a négy évben és főleg, hogy mit fog tenni 2030-ig.”

Jeffrey D. Sachs a fenntartható fejlődés és a globális gazdaság, valamint a szegénység leküzdése terén világviszonylatban az egyik legismertebb szakértő. a Kék Bolygó 2015 díj részese és számos nemzetközi elismerésben részesült közgazdász. A New York Times napilap a világ legfontosabb közgazdászának nevezte, míg a The Economist által 2011-ben készített közvéleménykutatás nyomán a világ első három legbefolyásosabb közgazdásza közé választották. Kolozsváron elmondta:

„Úgy gondolom, hogy a fenntartható fejlődés útja összpontosítást jelent a változó, tiszta energiaforrásokra, az új csúcstechnológiai iparra, odafigyelést arra, hogy a gazdasági mutatók minden irányba fejlődést mutassanak, továbbá a természet védelme, az ország kiváló erdeinek védelme a helyes stratégia. Tehát a fenntartható fejlődés célkitűzései és a párizsi klímaegyezmény biztosítja a helyes keretet az intézkedésekre Románia és gyakorlatilag egész Európa esetében, merthogy ezek globális célkitűzések.”

Szilágyi Szabolcs összeállítása:


Jeffrey D. Sachs
Kolozsváron ünnepélyes keretek Doctor Honoris Causa címet kapott a Babeș-Bolyai Tudományegyetemtől.

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2018 március 9, 12:51 / actualizat: 2020 július 5, 16:45

„Amíg könyv és olvasó lesz, addig baj nem lehet”
Hangoló hétfő, 2025 június 302025 június 30, 12:02

„Amíg könyv és olvasó lesz, addig baj nem lehet”

Megszámlálhatatlanul sok élményt gyűjthettek, akik az elmúlt napokban ellátogattak a Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre: az írókkal,...

„Amíg könyv és olvasó lesz, addig baj nem lehet”
Sándorhomoki Kováts-kúria: alkotásra fel!
Hangoló péntek, 2025 június 272025 június 27, 13:27

Sándorhomoki Kováts-kúria: alkotásra fel!

Art Mansion – ahol az ihlet otthon van. Ezzel a címmel rendeznek „kreatív nyílt napot” június 28-án, szombaton 14 órától a...

Sándorhomoki Kováts-kúria: alkotásra fel!
Ismét lesz magyar nyelvű szentmise a vajdahunyadi vár kápolnájában
Hangoló kedd, 2025 június 242025 június 24, 17:51

Ismét lesz magyar nyelvű szentmise a vajdahunyadi vár kápolnájában

Mikszáth Kálmán a várak királyának nevezte a vajdahunyadit, amelyet 1409. október 18-án kelt levelében Luxemburgi Zsigmond adományozott...

Ismét lesz magyar nyelvű szentmise a vajdahunyadi vár kápolnájában
Kisebbségi lapok nagyon eltérő európai sorsa
Hangoló péntek, 2025 június 202025 június 20, 18:16

Kisebbségi lapok nagyon eltérő európai sorsa

Olaszország és Szlovénia határán tartotta meg legutóbbi találkozóját az Európai Unióban kisebbségi és regionális nyelveken megjelenő...

Kisebbségi lapok nagyon eltérő európai sorsa
Hangoló szerda, 2025 június 182025 június 18, 13:19

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”

Ma kezdődnek a IX. Fehér Megyei Magyar Napok rendezvényei, és vasárnapig, június 22-ig tartanak. Ami biztosan újdonság lesz idén:...

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”
Hangoló kedd, 2025 június 172025 június 17, 12:49

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME

Június 19-e ás 29-e között zajlik a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának új fesztiválja, amely színházi és...

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME
Hangoló kedd, 2025 június 172025 június 17, 11:00

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről

A Mathias Corvinus Collegium diákjainak egy csoportja látogatta meg nemrég szerkesztőségünket. Előbb körbevezettük őket az épületben és...

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről
Hangoló hétfő, 2025 június 162025 június 16, 11:57

A negyedik nap kezdetén – TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával

Pénteken, június 13-án kezdődött és vasárnapig tart Kolozsváron a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, amely kétszáznál is több...

A negyedik nap kezdetén – TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával