Élő Kolozsvári Rádió

„Közelbe kerül a távol” (Neoton)

Kétszázötvenen ültek egy asztalhoz előítéletmentesen, jó hangulatban, ünnepre hangolva.

Már jóval kezdés előtt érkeztek a résztvevők, sokan „törzsvendégei” a rendezvénynek és lassan a gyereksarok is benépesült. Az együtt éneklés, a közösen elfogyasztott vacsora, az önkéntesek figyelmes gondoskodása, az ismerősökkel-ismeretlenekkel váltott szó – lehet, hogy sokaknak ez jelenti a karácsony fénypontját, az egyedüli alkalmat az ünneplésre.

Erdős Mária, a rendezvénynek otthont adó Agape vendéglő vezetője:

Még több erőt ad az ünnepekhez és feltölt bennünket ez a gyönyörű, megható pillanat.

A rövid áhítatot Horváth Levente református lelkipásztor tartotta:

Ezek az emberek boldogak, hogy egymás mellett ülhetnek, egymást elfogadják. A szeretet gyönyörködik abban, akit szolgál. És ez túllát az emberi peremre szorultság minden hozadékán.

Sajó Norbert, a Telefonos Szeretetszolgálat vezetője:

Köszönjük azoknak, akik vették a fáradságot és itt vannak érdeklődőként vagy támogatóként. A munkatársaim előtt le a kalappal, fantasztikus emberek vesznek körül, s ezért nagyon hálás vagyok Istennek.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2017 december 15, 16:11 / actualizat: 2020 július 3, 14:07

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Párhuzamos valóságok
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is