Élő Kolozsvári Rádió

Változtatna a tanárok áthelyezési rendszerén az RMDSZ

A szövetség erre vonatkozóan szerdán iktatta a parlamentben törvénymódosító tervezetét.

Ferencz-Salamon Alpár. Forrás: Székelyhon.ro

Szabó Ödön képviselő elmondta, számos vidéki iskola került már abba a helyzetbe, hogy szakképzett pedagógus nélkül maradt annak ellenére, hogy meghirdette a címzetes állást, és azt el is foglalták. A gyakorlat azt mutatja, hogy a címzetes pedagógusi helyekre pályázók egy jó része szinte azonnal kéri időszakos áthelyezésüket más tanintézményekbe, így szakképzett tanárok nélkül maradnak a kisiskolák.

Az RMDSZ törvénytervezete megteremti a lehetőséget arra, hogy az iskola döntsön arról, hogy jóváhagyja-e az áthelyezési kérelmet, vagy sem. Továbbá szigorít az időszakos áthelyezés lehetőségén: az oktatók 7 évente maximum 3 évre kérhetik időszakos áthelyezésük egy másik tanintézménybe, így a pedagógusok kötelesek lesznek legalább 4 évig abban az iskolában tanítani, ahol elfoglalták a címzetes helyet. Ferencz-Salamon Alpár oktatási szakértőt, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatóját hallják.

 

Ferencz-Salamon Alpár oktatási szakértő szerint az igazi megoldást a teljes decentralizáció jelentené, hogy az iskolák maguk dönthessék el, kit alkalmaznak a katedrákra.

Riporter: Oborocea Mónika

Articol editat de gergelyzsuzsa, 8 december 2017, 18:31

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak