Élő Kolozsvári Rádió

A budavári Arany Sas Patikamúzeum története

Interjú dr. Korcsog Mátyás gyógyszerésszel.

Az Arany Sas Gyógyszertár az első gyógyszertár volt Budán, a törökök kiűzése után, 1687-ben a mai Dísz tér 1-2. számú házban alapította Bösinger Ferenc Ignác. A patika 1687 és 1696 között a Dísz tér 6. szám alá költözött. Bösinger fiókgyógyszertárat is nyitott a Vízivárosban, ami később Fekete Medve Gyógyszertárként lett ismert.

Az Arany Sas kezdetben az Arany Egyszarvúhoz nevet viselte, csak 1740-ben nevezte át az akkori tulajdonosa, Hinger János. A patika a „városi” címet is viselhette, cégtábláján Buda címere volt látható. Többször átköltöztették, a Tárnok utcában több szám alatt is megtalálható volt: előbb a 16-os, majd 1735–54 között a 18-as, majd a 8-as szám alá költözött. 1922-ben mai helyére, a Tárnok utca 18. szám alá telepítették.

Tulajdonosai közül jelentősebb volt Werner Bálint, Seyler Ferenc, az Ungár-család, majd az 1920-as évektől Éllő István. 1966-ban a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumhoz csatolták gyógyszerészet-történeti egységként. Az eredeti állapotban helyreállított helyiségeiben 1974-ben nyílt meg az Arany Sas Patikamúzeum, aminek állandó kiállítása a „Gyógyszerészet a reneszánsz és a barokk korában”.

Nem véletlen, hogy a Tárnok utca 18. alatt található épületre esett a választás, amikor helyszínt kerestek a kiállításnak, hiszen ebben a házban már a 18. század közepétől kezdve, egészen az I. világháborúig patika működött.

A középkori alapokon nyugvó épület alsó szintje kezdetektől fogva kereskedelmi célokat szolgált, amely többszöri átalakítás után, a 18-19. század folyamán nyerte el mai elrendezési formáját, s jött létre az officina (a vevők kiszolgálására szolgáló helyiség) és az átadóablakkal összekötött laboratórium egysége.
A kiállítás is a két fő helyiségben kialakított enteriőr köré szerveződve mutatja be a gyógyszerészet tudományának fejlődését azoknak az írott, képi és tárgyi emlékeknek a segítségével, amelyek bizonyítják, hogy a gyógyszerészettörténet nem csupán egy tudományág történetét hivatott bemutatni, hanem az iparművészet történetének is fontos részét képezi.

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben november 24-25-én lezajlott előadássorozatán hallgathattuk meg dr. Korcsog Mátyás gyógyszerész A Budavári Arany Sas Patikamúzeum története címmel megtartott előadását, amely a történelmi Magyarország területén található gyógyszerészeti múzeumokat bemutató sorozat részeként hangzott el. Ezt követően beszélgettünk el az előadóval.

 

Riporter: László Tibor

Szerkesztő: laszlot, 2017 december 6, 15:41 / actualizat: 2020 július 21, 18:24

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön