Élő Kolozsvári Rádió

Egy komolyzenész esete a szalonzenével

Beszélgetés Bartha Mátyás hegedűművésszel.

Egy jó zenésznek mindent le kell tudni játszania, érzékenynek kell lennie minden szép dallamra és harmóniára még akkor is amikor nem a saját megszokott zenei területén mozog – szokták mondogatni zeneművészek és zenerajongók egyaránt. Szinte közhelyszerű mondás az is, amelyet szintén gyakran hangoztatnak, hogy csak kétféle zene létezik: a jó és a rossz. Persze a vájtfülűek mindkét kijelentéssel vitatkozhatnak. Valljuk be, sokszor joggal. A lényeg azonban az, hogy bármilyen műfajú is legyen, a jó zenének mindig megvolt, megvan és meglesz a helye a rá érzékeny fülekben és lelkekben.

 

Bartha Mátyás az a sokoldalú Kolozsvárról elszármazott kiváló hegedüművész akiről elmondhatjuk, hogy bár jelenleg a svájci Basel nagyszerű szimfónikus zenekarának oszlopos tagja, sürű zenekari szolgálata mellett talál időt a muzsikálás másfajta megnyilvánulásaihoz is. Így például gyakran lép fel a világhírű Beethoven vonósnégyes vagy a hasonlóan elismert kolozsvári Transylvania barokk együttes tagjaként. Most azonban egy másik arcát ismerhetjük meg ennek a zeneművészet teljes egészét figyelemmel követő muzsikusnak. Szeptember végén Basel melletti otthonában tölthettem el pár napot élvezve az ő és kedves családja nagyvonalú baráti vendégszeretetét. Ez alkalomból megajándékozott több olyan CD-vel amelyeken előadóként szerepel különböző együttesek tagjaként. Azt hittem ismerem annyira Mátyást, hogy már nem tud meglepni. Meglepett. A lemezek közül kettő úgynevezett szalonzenét tartalmaz. Korábban nem tudtam, hogy Bartha Mátyás ebben a „könnyű” műfajban is otthonosan és szívesen mozog. Beszélgetésünk innen indul.

 

Riporter: László Tibor

Szerkesztő: laszlot, 2017 november 17, 14:43 / actualizat: 2020 július 21, 19:17

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára