Élő Kolozsvári Rádió

Barangoljunk Zsigmond Enikővel! Most éppen Izlandon, „ahol az idő születik”

„Egyszerűen ámulatba estem. Egyik csodálkozásból a másikba, nem akartam elhinni, hogy ilyen dolgok léteznek” – mondja Zsigmond Enikő geológus.

A kolozsvári EKE és a Kolozsvári Rádió szervezésében vetítéssel egybekötött úti beszámolót tartanak ma, november 16-án délután 6 órától a rádió előadótermében, a Donát út 160. szám alatt. Zsigmond Enikő, Barangolás című rovatunk állandó meghívottja izlandi élményeiről mesél. A geológus előzetesen a Hangoló vendége volt.

Tanultunk az úgynevezett hasadékvulkánokról még nyolcadik osztályban, és az egyetemen újra és részletesen. Akartam látni, hogy milyenek. Hát most már tudom.

Ahányszor egy vulkán kitör, mindig újraképződik az idő. Mindig újrakezdődik egy idő, ez volt az érzésem, hogy visszamentünk a teremtés pillanatába. Izlandot úgy kell elképzelni, hogy helyenként gyönyörű, elragadóan szép és bájos a táj, csalogató. Viszont vannak olyan durva és vad részei, hogy az ember egyszerűen retteg ott lenni. Ilyen szörnyűség például a Dettifoss-vízesés.

 

 

 

 

 

A beszélgetés folytatása alább meghallgatható:

 

Beszélgetőtársak: Ambrus István és Ferencz Zsolt

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2017 november 16, 11:45 / actualizat: 2020 július 21, 19:22

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok