Élő Kolozsvári Rádió

Romániának többet kell tennie az uniós igazságügyi és korrupcióellenes felügyeleti eljárás lezárásához

Közzétette az Európai Bizottság az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében Romániáról készített legújabb jelentést.

Románia az Európai Bizottság több ajánlását is megfogadta, és jelentős haladást ért el a korrupció visszaszorítását és az igazságszolgáltatást érintő reformokat illetően, de további előrelépésekre van szükség ahhoz, hogy lezárják az úgynevezett Ellenőrzési és Együttműködési Mechanizmust (CVM), amelyet az brüsszeli bizottság a korrupció elleni romániai és bulgáriai fellépés és az igazságügyi reformfolyamat megfigyelésére hozott létre – jelentette ki az uniós végrehajtó testület első alelnöke, Frans Timmermans ma Brüsszelben.

A bizottság Romániáról kiadott jelentését ismertetve elmondta, szükség van a megkezdett reformintézkedések folytatására, mivel az uniós testület arra a következtetésre jutott, hogy az ajánlásokat Bukarest csak részben, egyelőre nem kielégítően teljesítette, noha jelentős, bizakodásra okot adó lépéseket tett a jogállamiságot biztosító intézményeinek megerősítése terén.

MTI

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2017 november 15, 21:34

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:31

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében

Összetett hadgyakorlat kezdődött hétfőn Kolozs, Fehér, Máramaros, Maros, Hargita, Kovászna, Bákó, Neamţ és Konstanca megyében. A...

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében
A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:21

A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól

A Szociáldemokrata Párt két törvénytervezetet nyújtott be hétfőn a parlamentbe, amelyek szerint mentesülnének az egészségbiztosítási...

A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól
Öten meghaltak egy lövöldözésben Jeruzsálemben
Hírek hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 14:13

Öten meghaltak egy lövöldözésben Jeruzsálemben

Négyről ötre emelkedett a jeruzsálemi terrortámadás halálos áldozatainak száma, miután egy súlyos sebesült meghalt a kórházban. Hétfő...

Öten meghaltak egy lövöldözésben Jeruzsálemben
Tanévnyitók nélküli tanévkezdés
Hírek hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 07:45

Tanévnyitók nélküli tanévkezdés

A tanügyi szakszervezeti szövetségek vasárnap megerősítették, hogy hétfőn bojkottálni fogják a tanévkezdést, sztrájkőrséget tartanak...

Tanévnyitók nélküli tanévkezdés
Hírek péntek, 2025 szeptember 52025 szeptember 5, 10:31

Nicușor Dan: Románia nem küld katonákat Ukrajnába

Románia nem küld csapatokat Ukrajnába, de támogatni fogja a békefenntartó műveleteket, amint megteremtődnek a béke feltételei –...

Nicușor Dan: Románia nem küld katonákat Ukrajnába
Hírek csütörtök, 2025 szeptember 42025 szeptember 4, 15:25

Alkotmánybíróságra viszi az igazságszolgáltatási különnyugdíjakat a legfelsőbb bíróság

A legfelsőbb bíróság megtámadja az alkotmánybíróságon a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyért...

Alkotmánybíróságra viszi az igazságszolgáltatási különnyugdíjakat a legfelsőbb bíróság
Hírek csütörtök, 2025 szeptember 42025 szeptember 4, 13:30

Ezek a dokumentumfilmek versenyeznek az idei Filmtettfeszten

Közzétette a Filmtett Egyesület a jubileumi, 25. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén versenyző dokumentumfilmek listáját. A 2025-ös...

Ezek a dokumentumfilmek versenyeznek az idei Filmtettfeszten
Hírek csütörtök, 2025 szeptember 42025 szeptember 4, 09:35

Egyszerre négy bizalmatlansági indítványt nyújtott be az AUR a kormány ellen

Négy bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen szerdán késő este a Románok Egyesüléséért Szövetség. Az ellenzéki AUR...

Egyszerre négy bizalmatlansági indítványt nyújtott be az AUR a kormány ellen