Élő Kolozsvári Rádió

Népszavazás a család fogalmáról

Dragnea szerint legkésőbb novemberben.

Legkésőbb november elején sor kerül a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló népszavazásra – jelentette be a Szociáldemokrata Párt elnöke.

Liviu Dragnea hangsúlyozta, azért szeretné, ha a decemberi ünnepek előtt megtartanák a referendumot, hogy minél többen elmenjenek szavazni. A pártelnök meggyőződése, hogy a népszavazás miatt nem lesz „túl sok” barátja Európában, még a szocialista pártok köreiben sem, ez a téma azonban számára a kockázatok ellenére sem képezheti alku tárgyát. Utalva arra, hogy Nyugat-Európa egyre megengedőbb az azonos neműek házasságát illetően, kijelentette: reméli, megengedik Romániának állást foglalni, egy olyan témában, amely az állampolgárok hitvallásával és életükkel áll kapcsolatban.

Az RMDSZ szenátorai lelkiismeretük szerint szavazhatnak a család alkotmányos meghatározásának módosítására irányuló törvénytervezetről, a frakció nem alakított ki erről egységes álláspontot – közölte Cseke Attila, a szövetség felsőházi frakciójának vezetője.

Az Alkotmány módosítására a Koalíció a családért elnevezésű, az ortodox egyházhoz közel álló civil szervezet tett javaslatot, amely a többi keresztény egyház támogatásával több mint hárommillió aláírást gyűjtött össze polgári kezdeményezéséhez. Az alaptörvényt módosító javaslatot május 9-én fogadta el a képviselőház. Jelenleg a szenátusi szakbizottságok tárgyalják az alkotmánymódosításra vonatkozó kezdeményezés tervezetet, amely egyes törvényhozók szerint nemcsak a melegházasság későbbi legalizálását lehetetlenítené el, hanem az egyszülős családokat is hátrányosan érintené.

MVR/Agerpres

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2017 szeptember 10, 18:13

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 10:35

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!

Szeptember az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem hónapja, Romániában tíz éve jött létre az első hazai élelmiszerbank Bukarestben. A...

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 08:13

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért

Az Európai Unió állattenyésztési stratégiájáról és fehérjetervéről egyeztettek az uniós agrárminiszterek Dublinban –...

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:31

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?

Esetleges előrehozott választásokon a Románok Egyesüléséért Szövetség (az AUR) akár a szavazatok 45%-át is megszerezhetné. Hogy ennek...

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:07

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?

Az OECD-tagországok átlaga alatt teljesítettek természettudományból, matematikából, szövegértésből és számítógépes...

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Hírek péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 13:30

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron

Kolozsvár Önkormányzata a mai tanácsülésen döntést hozott a szerencsejáték-termek működésének betiltásáról a város teljes...

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron