Élő Kolozsvári Rádió

Fake news és kommunikációs trendek az EU-edzőtáborban

Választási trendek és geopolitikai kihívások a fake news korában címmel tartott előadást a Varság patak partján kialakított Szalmabálák tábori előadótérben Csetényi Csaba.

A milliomos szakember górcső alá vette a Trump kampány-kommunikációját, erősségeit, különböző aspektusait, de kitért az Emanuel Macron francia elnök által folytatott kommunikációs trükkökre is.

Megállapította, bár folyik egy harc az ún. fake news, az álhírek ellen, ezek annyira használatos kommunikációs eszközök, hogy a New York Times főszerkesztője szerint meg kell tanulni élni veluk. hozzatette, hogy szerinte azok a cikkek, amelyekbe bármilyen módon a publicista beleszövi a saját véleményét, az már fake news-nak tekintendő a meghatározás szerint. Trump győzelme kapcsán a neves főszerkesztő belátta, az ellenzéki sajtó nagy hibát követett el akkor, amikor nem volt nyitott a másik oldal véleményére.

A szakember megnevezte a három fő húzóerőt a Trump médiajelenlétéből, amely győzelemre juttatta az amerikai választók többsége által megvetett politikust. Egyik a gúnyolható frizurája volt. Ezt az ellenkező tábor meme-ekben (mém) kicsúfolta, de ezzel is médiajelentétet szerzett számára. A másik az elitellenes, politikailag inkorrekt retorikája illetve az, hogy minden sajtóorgánum heteken át az általa bejelentett képtelenségeket tematizélta ezzel juttatva akaratlanul is médiajelenléthez Trumpot.

Csetényi Csabát, az Affiliate Network és a Network 360 médiacégek vezetőjét a fake news-ról, a média és a politikai kommunilátorok cseleiről, csúsztatásairól, a tömegek átveréséről kérdezte Varga Mihály Márton.

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2017 augusztus 30, 09:05

A kormány elfogadta a költségvetés-kiigazítást
Hírek csütörtök, 2025 október 22025 október 2, 09:28

A kormány elfogadta a költségvetés-kiigazítást

Tegnap elfogadta a kormány a költségvetés-kiigazítást – közölte Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A kiigazított költségvetés...

A kormány elfogadta a költségvetés-kiigazítást
Mától ingyenes a HPV elleni védőoltás a 19-26 éveseknek
Hírek szerda, 2025 október 12025 október 1, 15:48

Mától ingyenes a HPV elleni védőoltás a 19-26 éveseknek

Mától ingyenesen juthatnak hozzá a HPV-vírus elleni szérumhoz a 19-26 év közötti fiatalok, a 26 és 45 év közötti korosztály pedig...

Mától ingyenes a HPV elleni védőoltás a 19-26 éveseknek
Utalták a szociális támogatás első részletét
Hírek szerda, 2025 október 12025 október 1, 09:03

Utalták a szociális támogatás első részletét

Utalták a szociális kártyákra az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás első részletét – jelentette be Dragoș...

Utalták a szociális támogatás első részletét
Az államelnöki hivatal pénzt utal vissza az államkasszába
Hírek szerda, 2025 október 12025 október 1, 09:01

Az államelnöki hivatal pénzt utal vissza az államkasszába

Az elnöki hivatal visszautal az államkasszába 17,5 millió lejt az intézmény számára erre az évre elkülönített összegből –...

Az államelnöki hivatal pénzt utal vissza az államkasszába
Hírek kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 17:57

Nem csupán épület, hanem otthon

Szeptember utolsó hétvégéjén ünnepelték a Besztercei Magyar Ház fennállásának 23. évfordulóját. Az esemény a Helikon 35...

Nem csupán épület, hanem otthon
Hírek kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 12:05

Ilie Bolojan szerint jövőre olcsóbb lehet a villany

Az áramszámláknak 2026 második felétől csökkenniük kellene – jelentette ki hétfő este Ilie Bolojan. A kormányfő a Digi24-nek...

Ilie Bolojan szerint jövőre olcsóbb lehet a villany
Hírek hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 08:10

Ismét buszjegy jár a testmozgásért Kolozsváron

Ismét ingyen utazhatnak a kolozsváriak a tömegközlekedési eszközökön, ha két perc alatt elvégeznek 20 guggolást vagy 400 métert tekernek...

Ismét buszjegy jár a testmozgásért Kolozsváron
Hírek hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 08:01

Az Európa-barát párt többséget szerzett a moldovai választásokon

A Moldovai Köztársaságban tegnap tartott parlamenti választásokon az eddigi eredmények szerint a kormányzó, Európa-párti Cselekvés és...

Az Európa-barát párt többséget szerzett a moldovai választásokon