Listen Live Kolozsvári Rádió

Kelet és nyugat kovásznai szőttesei Szatmáron

Kelet és nyugat kovásznai szőttesei Szatmáron

Articol editat de racz.eva, 23 augusztus 2017, 14:29

Kezdetben „szőtt, amiből tudott” – mondja a család, amelynek több tagja is részt vett a kiállítás megnyitóján –, talán így került a fűzfavessző, a sztaniol és a kecskeszőr az első munkákba. Később, amikor sikerült anyagilag is megállapodni, a gyapjúszőttesek kerültek túlsúlyba, sajátos technikákat alkalmazva.  Munkáiban ötvözi nem csak az anyagokat, de a Kelet és a Nyugat szövési technikáit is. Ezeket tanulmányútjai során sajátította el és fejlesztette tovább – mondta el a megnyitón a művész férje, alkotásában támogatója, Gazda József. Őt arról is faggattuk, hogy hogyan sikerült kijutni Nyugatra, illetve Keletre, a szönyegszövés – és általában a szövés – hazájába, ahonnan például az ikat-technikát hazahozta Gazdáné Olosz Ella, hogy itthon továbbfejlessze. Kiderült: ebben is férje segítette, illtve művészete, no meg a szerencse, egy miniszter személyében megtestesülve.

 

Az Aranykapu Kulturális Egyesület által szervezett kiállítás megnyitóján jelen volt Galánfi András, a magyarországi Nádudvari Kézműves Iskola fafaragója, aki 45 éve a népművészet ismerője, tehát szakértő szemmel értékelte a munkákat. Tömören előbb így:

„Ez megrázó, ami itt van.”

 

A bel- és külföldön elsajátított technikák továbbfejlesztése azt is jelentette, hogy a (boltban?) készen kapható felszerelés nem felelt meg minden munkához. Ilyenkor jutott igen fontos szerephez a művész testvére, Olosz Ferenc. Két elismert művész lánytestvér között, ő Satmárnémetiben tanár: matematikus! Hogy fér ez össze egy családban?

 

Olosz Ferenc tanítványai – Nezezon Enikő és Stier Péter – hozták el a szőttes-kiállítást Szatmárnémetibe.

„Mérnöki pontossággal kiszámolta, hogy milyen hosszú legyen a gyapjúszál, és a degradé-fonalat maga festette. Ez lehet az egyik oka korai halálának, hiszen tüdőrákban halt meg. A másik tényező, hogy a csernobili atomkatasztrófa után gyakran járt Moldvába, gyapjút felvásárolni.” – mondja a művész testvére, aki maga esztergálta a szükséges eszközöket a minél jobb és könnyebb munkához.

A Gazdáné Olosz Ella műveit bemutató kiállítás szeptember közepéig látogatható Szatmárnémetiben, a Szatmár Megyei Múzeum néprajzi kiállításának is otthont adó részlegen, a Vasile Lucaciu/Árpád utcai épület földszinti termeiben.

Szerkesztő-riporter: Rácz Éva
Fotó: PMN sajtóiroda, PMN közösségi oldala

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány