Élő Kolozsvári Rádió

A 150 éves Magyar Történelmi Társulat

Beszélgetés dr. Egyed Ákos akadémikussal.

150 évvel ezelőtt, 1867-ben a kiegyezést követően alakult meg a Magyar Történelmi Társulat. A szervezet megalakulását a kiegyezés nyújtotta kedvezőbb viszonyok tették lehetővé, mely már működésének első éveiben magasabb szintre emelte a magyar történetírást. Bár ebben az időszakban már működött a Magyar Tudományos Akadémia keretében a Történelmi Bizottság, mégis szükség volt egy olyan társaságra, amely összefogja az Akadémián kívül rekedt történészeket és történetkutató intézményeket.

Az ötletgazda Pesty Frigyest a Történelmi Bizottság több tagja és számos más egyesület (például a Dunántúli Történetkedvelők Egyesülete) is támogatta. A társadalom felé nyitó társulat célja a hazai történettudomány minden ágának művelése és megkedveltetése volt. Azonban a májusi alakuló ülés során az előkészületeket irányító Horváth Mihály helyett egy jeles erdélyi személyiséget gróf Mikó Imrét választották meg az elnöki tisztségre, ami – Glatz Ferenc szerint – előre jelezte a társulat irányát, de nem tudjuk pontosan a fordulat okát.

Dr. Egyed Ákos történész, akadémikus tartott előadást e témában a Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület által megrendezett A magyarországi és erdélyi tudományosság alakzatai elnevezésű Aranka György emlékkonferencián, A Magyar Történelmi Társulat megalakulása és az első vándorgyűlés címmel. Ezt követően beszélgettünk el az előadóval, aki a Kolozsvári Rádió hallgatói számára is összefoglalta a téma legfontosabb tudnivalóit.

 

Riporter: László Tibor

Szerkesztő: laszlot, 2017 augusztus 23, 00:02

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön