Élő Kolozsvári Rádió

„A felfedezés vágya hajt” – Sajtóklubban Kiss Olivér világutazó

Kiss Olivér kolozsvári újságíró még csak a negyvenes évei elejét tapossa, de már 60  országban járt. Szenvedélye az utazás.

„A felfedezés vágya hajt, új és új élményekre vágyom. Fontosabbak az élmények, mint az anyagi javak, a tárgyak. Ez tesz boldoggá: láttam, hallottam, tapasztaltam, hatások értek. Akik utaznak, azokat kevésbé lehet manipulálni, azok megszabadulnak előítéleteiktől. Másrészt érzed azt, hogy nem vagy egyedül ebben a világban, mindehol vannak ismerőseid. És mikor hazajössz, picit másképpen látod a dolgokat, s ez lelkileg gazdagít.” (Kiss Olivér)

Először 1995-ben járt külföldön. Nem egészen 22 év alatt hatvan országba jutott el, de szerényen úgy véli: ez kevés, nagyon kevés. „Legek”-ről,  kulturális sokkokról, vonzó és taszító idenegségről, az otthonosság változatairól, az utazás iránti szenvedély „mélyrétegeiről”, motiváló tényezőiről  és egészen konkrét, hétköznapi nehézségeiről,  apró örömeiről és bosszúságairól is szó esett a 45 perces élő műsorban.

Vendégemet arról is faggattam, egyetért-e Justh  Zsigmonddal és Hamvas Bélával, akik szerint „az utazás leginkább a belső tájak megismerésére szolgál” (Justh) és „otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat” (Hamvas)?

A lejátszóra kattintva a műsor rövidített-szerkesztett változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

 

 

 

 

 

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2017 augusztus 10, 11:23 / actualizat: 2017 szeptember 10, 21:50

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára