Élő Kolozsvári Rádió

Szelektív hulladékgyűjtés és egészséges táplálkozás a EcoCamp-en

Véget ért a VII. EcoCamp természetismereti tábor a Kolozs megyei Nyárszón.

A sátortábort pár éve indították. Negyvenkét diák érkezett Nyárszóra, Erdőszentgyörgyről, Kolozsvárról, Körösfőről és Magyarkapusról. Nagy részük öt, hat, hetedik osztályos. A tábor fő profilja a természetismeret, hogy a diákok minél közelebb kerüljenek a természethez. Fejér Ákos biológia-földrajz tanárt, a tábor egyik szervezője elmondta:

„Minden évben törekszünk arra, hogy a szemetet szelektíven gyűjtsük, illetve az ételmaradékokat komposztáljuk, amire megvan a lehetőség, hiszen egy falun belül vagyunk. Itt az ételmaradékok azok egyenesen a disznókhoz mennek, tehát nem is kell még a komposztálással sem foglalkozni.”

Fejér Ákost Szilágyi Szabolcs kérdezte:

A szelektív hulladékgyűjtés mellett a táborban arra is törekednek, hogy a szemét mennyiséget csökkentsék, odafigyelnek arra, hogy a gyerekek mit vásárolnak, hogy ne legyen túl sok például a chipses és csokis kiflis csomagolóanyag. Nem csak a szemetelés miatt volt ez szempont, az egészséges táplálkozást is megpróbálták bevinni a táborba.

kvr

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2017 augusztus 8, 15:38

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára