Listen Live Kolozsvári Rádió

Anyanyelvápolók Zsobokon

Fotó: Lukács Dániel Mátyás | GAT Facebook

Az esemény a Georgius Aranka Társaság rendezvénye, ahol ezúttal húsz középiskolás vett részt Erdély különböző településeiről.

A tábor szakmai vezetője Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke; a toborzást és a program összeállítását, az évek során kialakult hagyományhoz ragaszkodva ezúttal is azok a fiatalok vállalták, akik kezdeményezői, illetve egykor résztvevői voltak a tábornak.

Előadást tartott többek között Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, Wacha Imre Kazinczy-díjas főiskolai docens és a szintén Kazinczy-díjas Matula Ágnes, a hajdanvolt Nyelvőrző című műsor felelős szerkesztője. Pénteken tévés-rádiós műhely zajlott, adott pillanatban riportermagnóval a kezükben interjúvolhatták meg társaikat a diákok. A közel egyórányi nyersanyagból első körben a most következő összeállítást készítette kollégánk, Ferencz Zsolt.

Anyanyelvápolók Zsobokon

Articol editat de gergelyzsuzsa, 31 július 2017, 13:29

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány