Erdélyi lelkipásztorok kétkeréken – a svájci túra margójára
A felekezeti oktatás fontosságára kívánták felhívni azok az erdélyi református lelkipásztorok, akik június 19-e és 30-a között Svájcban bicikliztek.
A reformáció 500. emlékéve apropóján 500 kilométert tettek meg, érintve közben a reformáció szempontjából fontos városokat is.
Gede Csongor ötletgazdával, a kolozsmonostori templom lelkipásztorával beszélgettünk, aki többek között azt is elárulta: szeptemberben indul egy csapat lelkész Vizsolyba, ahol először adták ki a teljes Szentírást magyar nyelven. Elképzelhető, hogy a mostani túra résztvevői közül is csatlakoznak hozzájuk, emellett kisebb erdélyi túrákban is gondolkodnak.
Riporter: Ferencz Zsolt
Szerkesztő: zsoltferencz, 2017 július 14, 11:28