Nevelés, vagy „elnevelés”?
Szerkesztő: Csatári Melinda
Articol editat de csatari.melinda, 11 július 2017, 15:51 / actualizat: 6 augusztus 2020, 8:58
Örökségeink testreszabva. Hogyan válnak zsarnokká gyermekeink? – ez volt Szebeni Viola előadásának címe, amelyen a szakember a szülők előzőleg beküldött kérdéseire is válaszolt.
Az előadás beharangozójában ez állt:
Minden családban élnek és továbbélnek nevelési minták, amelyeket nemzedékről nemzedékre öröklünk. Ezekből sok mindent tovább kell hordozni, sok mindent nem. Mi az, ami már csak teher, amit le kell tennünk, mert már nem szolgálja a továbbhaladást, és mi az, amit tovább kell vinni akkor is, ha nehéz, esetleg át kell keretezni? Hogyan tegyük ezt bűntudat nélkül? Mi ad jogosultságot ahhoz, hogy szelektáljuk a batyu tartalmát? A mindennapi események szintjén mindez így hangzik: miért kell például leültetni a gyermeket, ha eszik, és nem kiskanállal rohangálni utána; miért kell megtanulnia, hogy ne szóljon bele a telefonba, ha ügyeimet intézem; hogyan nem kell azzal büntetni, hogy nem nézhet tévét, nem gépezhet, nem nyomkodhatja a telefonját – és ezáltal jutalommá tenni a vágyott tevékenységet?
Szebeni Violával több évtizedes tapasztalata mondatja azt, hogy nem működik gyermekeink, unokáink esetében a büntetés-jutalmazás módszere, létezik valami más, amivel hosszú távon hatékonnyá lehet tenni a szó és tett erejét. Kiderül: hogyan válhatnak gyermekeinkben belső parancsokká feléjük intézett kéréseink, és hogyan rombolja a hatalom által kiadott parancs a kérni-adni tudás természetes formálódását. A nevelés napjainkban új látásmódot követel az átörökíteni kívánt értékek terén is.
Szerkesztő: Csatári Melinda
