Listen Live Kolozsvári Rádió

Koltó és Katalin 100 éve a régi fényképek tükrében

Néhány különleges dokumentumot is bemutattak: többek között a Petőfi Sándor halálának 50. évfordulóján, 1899 július 30-án, tartott ünnepségről készült korabeli cikket, és az egykori kastélypark történetét feldolgozó botanikai diplomamunka alapján készült rekonstruált alaprajzokat.

A megnyitó ünnepségen bele lehetett lapozni egy az 1700-as években nyomtatott sirató könyvben, amelynek egyes lapjai a kiállított anyagok között is fellelhető.

A legrégebbi fotó 1899-ben készült és Petőfi Sándor somfájának a megkoszorúzását ábrázolja.

A kiállítás megnyitóján beszédet mondott és a kiállított anyagról beszélt: Kádár Helén a Petőfi Emlékmúzeum vezetője, dr. Galánthay Zsombor, gróf Teleki Sándor ükunokája, és az önkormányzat részéről Ladányi Sándor képviselő.

A fényképkiállítás egy jeles jubileumi emlékünnep-sorozat része, idén lesz 170 éve, hogy Petőfi Sándor és Szendrey Júlia hat hetet töltött Koltón, a mézesheteket.

A szervezők elmondták, hogy a fényképek gyűjtési akciója a kiállítás megnyitásával nem áll meg, tovább fogják folytatni, és egy helytörténeti fotótárba fognak kerülni.

Riporter: Pongrácz Panni

Articol editat de gergelyzsuzsa, 10 július 2017, 14:38

Több mint ötszáz fotó került kiállítva tablókon, különböző kategóriákba osztva. A legnagyobb részük koltói családoktól származik, A képek az első világháború idejétől mutatják be a hétköznapi, ünnepi és gyülekezeti, valamint olyan történelmi eseményeket, mint: gróf Teleki Sándor újratemetése 1936-ban, Octavian Goga látogatása Koltón 1934-ben, a magyar hadsereg bevonulása Nagybányára 1940-ben, vagy az országzászló avatása 1941-ben.

Néhány különleges dokumentumot is bemutattak: többek között a Petőfi Sándor halálának 50. évfordulóján, 1899 július 30-án, tartott ünnepségről készült korabeli cikket, és az egykori kastélypark történetét feldolgozó botanikai diplomamunka alapján készült rekonstruált alaprajzokat.

A megnyitó ünnepségen bele lehetett lapozni egy az 1700-as években nyomtatott sirató könyvben, amelynek egyes lapjai a kiállított anyagok között is fellelhető.

A legrégebbi fotó 1899-ben készült és Petőfi Sándor somfájának a megkoszorúzását ábrázolja.

A kiállítás megnyitóján beszédet mondott és a kiállított anyagról beszélt: Kádár Helén a Petőfi Emlékmúzeum vezetője, dr. Galánthay Zsombor, gróf Teleki Sándor ükunokája, és az önkormányzat részéről Ladányi Sándor képviselő.

A fényképkiállítás egy jeles jubileumi emlékünnep-sorozat része, idén lesz 170 éve, hogy Petőfi Sándor és Szendrey Júlia hat hetet töltött Koltón, a mézesheteket.

A szervezők elmondták, hogy a fényképek gyűjtési akciója a kiállítás megnyitásával nem áll meg, tovább fogják folytatni, és egy helytörténeti fotótárba fognak kerülni.

Riporter: Pongrácz Panni

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...