Élő Kolozsvári Rádió

A közszolgálati rádió és televízió működését szabályozó törvénymódosítás

Egy hét múlva, július 12-én tárgyalja az Alkotmánybíróság az erre vonatkozó liberális óvást.

kolozsvari_radioA Nemzeti Liberális Párt kéri, hogy az Alkotmánybíróság a törvény teljes egészére mondja ki az alkotmányellenesség tényét. A liberálisok szerint a jogszabály jelenlegi formájában visszafordíthatatlanul károsítja a két nemzeti jelentőségű autonóm intézmény státusát és működését. Az érvelésben a Libeális Párt kifejti, hogy június 20-án a szenátus – döntő fórumként – lényegi módosításokkal fogadta el a tervezetet a képviselőházban elfogadott változathoz képest, ami sérti a kétkamarás parlament alapelveit, ugyanakkor nem tisztázza a két intézmény jogállását azt követően, hogy eltörölték a lakosság által fizetett rádió- és telvízióilletéket. A Nemzeti Liberális Párt szerint az említett jogszabály alapvető alkotmányos jogokat sért, túlságosan nagy hatáskört biztosít az állami hatóságoknak, ami nincs összhangban az Emberi Jogok Európai Bírósága, valamint a Velencei Bizottság előírásaival. A liberálisok kifogásolják továbbá, hogy az új törvény teljes mértékben ellehetetlenítette a Radio România Internaţional és a TVR Internaţional csatorna tevékenységét azáltal, hogy megszüntette a külhoni románok számára készülő műsorok finanszírozását. A Liberális Párt az indoklásban hozzáteszi, hogy az új törvény már nem teszi lehetővé nagy jelentőségű kulturális, művészeti vagy sportesemények közvetítésének finanszírozását, ami sérti a román  állampolgárok tájékoztatáshoz való jogát.

Agerpres

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2017 július 5, 15:29

Fizetésképtelenné válhat a CFR
Hírek hétfő, 2025 június 162025 június 16, 09:36

Fizetésképtelenné válhat a CFR

Fizetésképtelenség fenyegeti a román állami vasúttársaságot – jelentette be a CFR Călători vezérigazgatója. Traian Preoteasa szerint a...

Fizetésképtelenné válhat a CFR
Folytatódtak a légicsapások Izrael és Irán között
Hírek vasárnap, 2025 június 152025 június 15, 10:48

Folytatódtak a légicsapások Izrael és Irán között

Tízen meghaltak, kétszázan megsebesültek, és mintegy húsz embert keresnek a romok között az éjjeli iráni rakétatámadások után Izraelben...

Folytatódtak a légicsapások Izrael és Irán között
Több Maros megyei település marad víz nélkül a sószennyezés miatt
Hírek péntek, 2025 június 132025 június 13, 13:52

Több Maros megyei település marad víz nélkül a sószennyezés miatt

A Kis-Küküllőn mérhető sókoncentráció-növekedés folyamatosan halad a folyás irányába, igaz, csökkenő intenzitással – jelentette...

Több Maros megyei település marad víz nélkül a sószennyezés miatt
Izrael megtámadta Iránt
Hírek péntek, 2025 június 132025 június 13, 08:20

Izrael megtámadta Iránt

Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti...

Izrael megtámadta Iránt
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 12:51

Megindokolta az alkotmánybíróság, hogy miért nem kell közzétenni a vagyonnyilatkozatokat

Az állami tisztségviselők vagyonnyilatkozatának közzétételi kötelezettsége sérti a magánélethez való jogot, a vagyonnyilatkozat...

Megindokolta az alkotmánybíróság, hogy miért nem kell közzétenni a vagyonnyilatkozatokat
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 10:55

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek azonnal távozniuk kell a tisztségükből, amennyiben ezt nem teszik meg önként, meneszteni...

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 09:29

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben

Bíró Barna-Botond szerint a Parajdon a Korond-patak elterelésével foglalkozó cég olyan munkálatokat végzett, amelyek nyomán megnőtt a...

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 14:36

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu

Ha Románia áttérne a progresszív adózásra, nem lenne szükség áfaemelésre – véli a Szociáldemokrata Párt ideiglenes elnöke. Sorin...

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu