Listen Live Kolozsvári Rádió

50 éves Yogi – élő Retrómánia szombaton 13.05-től

YogiMihaly_I
Az élő Retrómániában 1993-at mutat a Naptár. Ekkor alakult meg a power rock and rollt zászlajára tűző, erdélyiségére azóta is büszke, csak magyarul éneklő Knock Out. Yogival elsősorban a 90-es és 2000-es éveket idézzük, a Funar-korszakot, a nagy illúziók és illúzióvesztések időszakát, és felcsendülnek a csapat régi nagy slágerei, de kissé másképp…  szóval igazi meglepetéssel is szolgálunk a Retrómánia hallgatóinak, a Knock Out rajongóinak.

Vendégem ugyanis nemcsak nagyaszabású szülinapi bulira készül, hanem egy válogatásalbumot is tervez, amely szintén idén nyáron fog megjelenni, s amelyről 10  régi-új dal premierben csendül fel a Kolozsvári Rádióban.

A műsor második órájában szintén Yogival beszélgetek, de ekkor már a 60-as,  70-es, 80-as évek  néhány korszakos jelentőségű magyar és angol együtesének (Yogi kedvenceinek) dalait hallgatjuk és kommentáljuk. Olyan zenekarokét is, melyeknek tagjaival  vendégem az elmúlt negyedszázad alatt személyesen is találkozott és baráti viszonyba került.

Tartsanak velünk szombaton 13.05-től 15 óráig!

Mihály István

Lánárd József Yogi.Yogi és Deák Bill

Articol editat de mihaly.istvan, 30 június 2017, 15:23

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány